17.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Divat a mozi

„Egy furcsa kinézetű bohóc bukkant fel ma a Rákóczi út, illetve a Batthyány utca csatornáinál…” – így kezdődött az a Facebook bejegyzés, amit az ember önkéntelenül is tovább olvas. Micsoda…? És hogy a csatornafedőkhöz léggömböt kötözött és ráírta, hogy „te is lebeghetsz”? Aztán persze kiderült, hogy csak egy jó marketingfogásról van szó, az Az című filmet reklámozzák. De a célt elérték: megnéztem a filmet, annak ellenére, hogy a horrort nem szeretem. De hát a jó reklám hatással van a földi halandóra.

És persze – ha már ott vagyok – szétnéztem a mozi háza tájékán. Állványok fogadják az arrajárót, de úgy láttam, ez senkit nem rettent vissza. Folyik a felújítás, de a mozi élete ennek ellenére megy tovább. Ugyan a nagytermi előadások egy kis ideig csak hatkor kezdődnek, de annál nagyobb az élet a kisteremben. Ifjúsági előadások sora követi egymást. Bizony, szorgalmas mozilátogatók a ceglédi iskolák! És nemcsak kis városunk iskolásai jelennek meg, hanem a környező falvak, városok osztályai is egy-egy osztálykirándulás keretében.

És akkor még nem is beszéltünk az új kezdeményezésről! Beindult az Ovimozi! Havonta többször is apró lábak dobogása veri fel az épület délelőtti csendjét, hogy ők is részesei legyenek annak a csodának, amit úgy hívnak, hogy mozi. Havonta új film várja a kis felfedezőket, akik rácsodálkoznak erre a fényes-hangos világra.

De ne feledkezzünk meg a nyugdíjasokról sem! Délelőtt működik számukra is a filmklub, ahol a legnagyobb – és legújabb – filmsikereket nézhetik és beszélhetik meg, októberben például a híres Kincsem kerül terítékre. Várja őket egy jó kávé, egy kis barátkozás… na és a film.

De minden korosztály talál magának való filmet. A horror, a romantika, a thriller, az akció rajongói is hódolhatnak kedvenc műfajuknak. A vígjáték – és különösen a magyar vígjáték – kedvelői szeptember 27-én közönségtalálkozón vehetnek részt. A Hetedik alabárdos című film egyik producere Herendi Gábor… igen, az a Herendi, aki a Kincsem rendezője volt. Egyik főszereplője pedig Nagy Ervin… igen az a Nagy Ervin, aki a Kincsem Blaskovich grófját alakította. Ígéretes film lesz a Hetedik alabárdos… na és a közönségtalálkozó is.

Lassan újra divatba jön moziba járni. Megkérdeztem: 236 ember nézte meg az Azt akkor, amikor én is ott voltam. Kívánom, hogy sok-sok ilyen előadás legyen: sok-sok jó filmmel, sok-sok nézővel.

S Petrényi Zsuzsa

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....