10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Elkábította és teherbe ejtette kislányát a tápiószelei férfi 18+

A tápiószelei férfi a vád szerint többször elkábította és megerőszakolta kislányát, akit teherbe is ejtett. De nem csak ő, a gyermek anyja is bíróság elé áll. A brutális bűncselekmény ügyét a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalja – zárt ajtók mögött.

A férfi 1995-ben költözött össze párjával, akitől két gyermeke született, egyikük még abban az évben, a másik pedig 2000-ben. Az apa 2014-ben kezdte molesztálni 13 és fél éves kislányát, kihasználva, hogy élettársa este járt dolgozni. Ekkor másik gyermeke már a tápiószelei ház külön lakrészében élt.

A vádlott rendszeresen kiskanálban összetört gyógyszert adott a kislánynak, amit vízzel és cukorral kevert el, mondván, ez vitamin. Később a gyerek már ellenkezett, nem akarta bevenni a tablettát, de a férfi erőszakkal a szájába nyomta, közben arról győzködte, hogy szednie kell, mert túl sovány. A kislány a piruláktól álmos lett, elaludt, de arra is volt példa, hogy elvesztette az eszméletét. Az apa ezután a szobájába vitte a gyereket, majd levetkőztette, és a már magatehetetlen és védekezésre képtelen lányával többször is közösült, melynek következtében az akkor 13 és fél éves kk. sértett 2014 decemberében megszülte az apjával, az I. r. vádlottal közös gyermekét.

A kislány nem jött rá, mit történt vele. Azután sem kezdett gyanakodni, hogy foltokat talált az ágyneműn, illetve másnaponként szédüléssel, hányingerrel és étvágytalansággal ébredt. Terhességét az osztályfőnöke vette észre, amit egy nőgyógyászati vizsgálaton igazoltak is. Ekkor abortuszra már nem volt lehetőség.

Miután fény derült arra, hogy a lány várandós, apja rávette, hogy tegyen feljelentést egy ismeretlen fiatalember ellen, aki megerőszakolta, később pedig módosítsa a vallomását, miszerint valójában közös megegyezéssel feküdt le a fiúval. A gyermek így apja nyomására a nyomozás első részében hamis tanúvallomást tett.

Amikor az anya megtudta, hogy kislánya várandós, egy vitából kifolyólag felmerült benne, hogy esetleg párja lehet a születendő baba apja, és ezt számon is kérte élettársán, de – ahogy a bíróság fogalmaz – ennek tisztázását mégis elmulasztotta. Ráadásul a lánynak továbbra is egy fedél alatt kellett élnie apjával. Ő ezért került a vádlottak padjára.

24.hu
(Fotó: bors.hu)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...