12.8 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Adventi készülődés Nyársapáton

November utolsó hetében Bimbó Pál és a közmunkások megkezdték a betlehem és a falu adventi koszorújának építését, díszítését a templom előtt. Nagy szeretettel és odafigyeléssel dolgoztak, hogy minden tökéletes legyen december 3-án 17 órakor, amikor meggyújtjuk a hatalmas koszorún az első gyertyát.

Tevékenységükhöz segítséget is kaptak. Perlaki István és családja, valamint Tóth Róbert fenyőfát, fenyőágakat ajánlottak fel a betlehem és a koszorú díszítéséhez, valamint az iskola és a templom karácsonyfáját Bognárné Mészáros Erika és családjától kaptuk, amit nagyon köszönünk mindhárom családnak!

Advent első vasárnapja három időszak kezdetét is jelenti: a keresztény egyházi év kezdetét, a karácsonyi ünnepkör kezdetét és természetesen az adventi időszak kezdetét.

Az elmúlt évekhez hasonlóan Advent első vasárnapján a templom előtti műsort az óvodások, az óvoda dolgozói adták. Szőke Piroska Andrea, az óvoda vezetője köszöntötte a jelenlévőket, majd az ovisok a templomban betlehemes játékot adtak elő. Ezt követően a vendégekkel együtt gyújtottuk meg az első gyertyát. Természetesen eljött hozzánk a Mikulás is a kicsik hatalmas örömére.

Az adventi megvendégeléshez a sült zsírt a nagykőrösi piacról, Koselák Zsolttól kaptuk, amit megköszönünk neki.

December 10-én az általános iskolások, december 17-én pedig Maczák Tamás atya közreműködésével, a Nyársapáti Népdalkör, Bimbó Brigitta és Strabán Anna ünnephez illő műsorával gyújtjuk meg az adventi gyertyákat várakozván a Megváltó, Jézus születésére.

Mindenkit nagy-nagy szeretettel várunk Advent 2. és 3. vasárnapján is a templom előtt 17 órakor.

A negyedik vasárnap Szenteste lesz. Ekkor a katolikus templomban este 10 órakor kezdődik a karácsonyi ünnepi szentmise. A szentmisén a Nyársapáti Népdalkör műsorát is hallhatják majd.

Reméljük, hogy ezen a csodálatos estén megtelik az emberek szíve szeretettel és megtelik Nyársapát temploma is a magukból békét, hitet, szeretetet és reményt sugárzó emberekkel.

Nagyné Kovács Éva
Fotó: pixabay.com, a kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...