9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Mert adni öröm!

A karácsony mindenkinek mást jelent: család, összetartozás, szeretet, figyelem, lelassulás, töltekezés, befelé fordulás, barátok, ajándékozás. Nem szabad megfeledkeznünk azonban azokról, akiknek az ünnepek alatt is nélkülözniük kell.
Mi lehet közös egy család és egy munkáltató életében az adventi időszakban? Az öröm, amit másoknak nyújthatunk: akár egy apró ajándékkal, akár egy tál meleg étellel. Hiszen egy ember soha nem magányos, ha érdekli egy másik ember sorsa. Segíteni mindig lehet, mindig lehet egy kicsivel többet adni.
Az Infineon saját dolgozói mellett a helyi lakosokat, családokat, vállalkozásokat valamint intézményeket is fontosnak tartja, támogatja. A társadalmi felelősségvállalás jegyében több éves hagyományt követve idén decemberben is örömmel nyújtja át a cég anyagi támogatását a ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos és Ápoló Otthonnak, hogy segítse őket jövő évi céljaik megvalósításában. Továbbá a karácsonyi készülődés időszakában 2017. december 22-én 11 órától Cegléden a Szabadság téren 500 adag meleg és 200 adag hideg élelemmel várja a ceglédi rászorulókat.
Fontos, hogy a hétköznapok rohanása után egy picit megálljunk, egymásra figyeljünk. Ezekből az apró töltekezésekből lesz erőnk, hogy megújult energiával kezdjük el az előttünk álló új évet.

Infineon jótékonysági ételosztás – 2017. december 22-én 11 órától a Szabadság téren

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....