12.7 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Jakab László veszi át az irányítást

Sok pletyka, hír és álhír terjeng a kézilabda kedvelők körében a Ceglédi KK SE háza táját emlegetve. Ezekkel kapcsolatban a cegledisport.hu felkereste az elnökséget és a beszélgetés után azt biztosan leszögezhetjük, hogy a vezetőség teljes váll szélességgel kiáll a csapat mellett és ahogy eddig is, a jövőben is azon fáradoznak, hogy a lehetőségeikhez képest a legjobb eredményt érjék el. Ami talán a legfontosabb, nem adják fel, tovább dolgoznak a ceglédi férfi kézilabda jelenéért és jövőjéért. Az esetleges játékos mozgásról egyelőre még tanácskoznak a szakmai stábbal, de azt most hivatalosan is bejelentették, hogy Nagy Károllyal december 31-ei hatállyal közös megegyezéssel szerződést bontottak. Az új vezetőedző január elsejétől Jakab László, másodedző pedig továbbra is Varga Péter.

Jakab László neve nem ismeretlen Cegléden, hiszen sok sikeres évet játszott sárga-kék színekben. Az első edzői munkája 1994-ben a ceglédi lány csapatnál kezdődött, 2005-2008 között a battai ifikkel folytatódott, majd 2009-ben az NB II-es Tápiószele női csapatával feljutott az NB I/B-be. Az elmúlt öt évben a Ceglédi Kék Cápák felnőtt és ifi csapatát, valamint a Ceglédi KK SE utánpótlás csapatát irányította, de másfél éve egy hónapot éppen Varga Péterrel együtt az NB I-es felnőttek padján is ült ideiglenesen.

Megkérdeztük Jakab Lászlót, milyen állapotban van a mostani CKK SE felnőtt csapat és mit vár a kecskeméti találkozótól:

-A múlttal nem szeretnék foglalkozni. Úgy gondolom, hogy a csapat képes arra, hogy bennmaradjon az NB I-ben. Amióta én irányítom az edzéseket, azóta megbizonyosodtam arról, hogy jól dolgoznak a fiúk. A kecskeméti mérkőzés arról szól majd, hogy megismerjük egymást meccs közben is. Gyakorolni fogunk leginkább, de természetesen nyerni megyünk!

-pézsé-
cegledhandball.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...