5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A Közgázból indult – Pető Richárd Martin

A Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma 2017-ben ballagott diákja, Pető Richárd Martin, aki jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem anglisztika szakos hallgatója. Őt kérdeztem, hogyan vált középiskolai diákból egyetemi hallgatóvá.

Hogyan kerültél a Közgázba, hogy érezted magad itt?

Egészen kicsi korom óta szerettem volna ebben az intézményben tanulni, idejártam felvételi előkészítőre is. Nagyon jó osztályközösség volt, sok szempontból másabb, mint az általános iskolában. Összetartó és vidám osztályom volt, szinte mindig az első helyen végeztünk az iskolai vetélkedőkön. A rengeteg izgalmas programból csak néhány: gólyanap, fordított nap, szalagavató és a ballagás. Szerintem sosem fogom elfelejteni, hogy gólyanapon rózsaszín csillámpóninak kellett beöltöznünk. A legemlékezetesebb a strasbourgi kirándulásunk, ugyanis megnyertük az EuroScola internetes európai uniós játék pályázatát. Ennek köszönhetően tölthettünk egy napot az Európai Parlamentben, busszal utaztunk Strasbourgba, ahol nekünk szervezett programon vettünk részt, komoly vitát is folytattunk, amely sok felkészülést igényelt. Sajnos, kormányunk bevándorlás-ellenes politikája miatt más országok diákjai rossz véleménnyel voltak rólunk. Az első közgázos kerti parti ugyancsak nagyon emlékezetes számomra, késő estig buliztunk tanárainkkal és szüleinkkel. Viszont az utolsó tanév elég nehéz volt, az iskola és magánórák mellett alig maradt időnk a családunkra és a barátainkra.

Mely tantárgyakból kaptad a legtöbb segítséget?

Mindegyik tanáromnak hálával tartozom, kivétel nélkül hozzásegítettek tanulmányi sikereimhez. A legtöbbet, természetesen, osztályfőnökeimnek köszönhetek, hiszen bármilyen problémámmal fordulhattam hozzájuk. Dr. Tarkó Ilona tanárnő kiemelkedő szaktudása mellett mindig ösztönzött, s rengeteg jó tanáccsal látott el az évek alatt. Szász Kinga tanárnővel kapcsolatban ki kell emelnem, hogy nagyon segítőkész volt velem, sőt neki köszönhető, hogy sok közösségi programban szívesen vettem részt. Kovács Anikónak is hálával tartozom, hiszen a mai napig nagyon sok mindenben segít nekem.

Melyik egyetemre jársz?

A Budapesti Károli Gáspár Református Egyetem anglisztika szakos hallgatója vagyok. Hat féléves, államilag támogatott képzésre jutottam be. 372 kellett ahhoz, hogy bejussak, és nekem 433 pontom volt, ehhez angolból kellett emelt szintű érettségit tennem, s ez végül 78%-osra sikerült, úgy, hogy nekem ez a második tanult nyelvem. Szász Kinga tanárnő szerettette meg velem ezt a tantárgyat. Az emelt szintű érettségire való felkészülésben Gálné Dr. Békési Györgyi tanárnő segített, s ezúton is nagyon köszönöm nekik. A bevezetés az angol nyelvészetbe nevezetű tantárgyam meglepően nehéz, ez angolul foglalkozik a fonetikával, fonológiával, morfológiával. Ezek közül a fonológiai résznél akadtak kisebb nehézségeim. Az egyetemeken a ponthatárokat már sokkal szigorúbban veszik, mint a középiskolában. Szeretnék az alapképzés elvégzése után egy mesterdiplomát is, de most még ennek befejezésére koncentrálok. Egy napon szeretnék tanárként is dolgozni, remélem, hogy ez sikerülni fog.

Mit ajánlanál azoknak, akik az érettségi előtt állnak?

Azt javaslom, vegyék komolyan az érettségire való felkészülést, szánjanak mindenre elég időt, készüljenek megfelelően, döntsék el, hogy mik azok a dolgok, amik a legfontosabbak számukra, s azokra fektessék a legtöbb hangsúlyt. Szent-Györgyi Albertet idézve: „Olyan lesz a jövő, mint a ma iskolája.”

Dömök Vivien 12. a

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...