16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Nagykőrös lesz 2018 egyik Egészségvárosa

Nagykőrös mindig is elkötelezett volt az egészségmegőrzés, az egészséges életmód népszerűsítése mellett, a költségvetésben, a lehetőségekhez mérten, mindig igyekszik a sportszervezeteket támogatni, melyek szintén hozzájárulhatnak az egészség és a kiegyensúlyozott életmód fenntartásához. A Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórház és Rendelőintézet pedig minden évben két alkalommal rendezi meg ezeket a rendezvényeket, melyeket hatalmas érdeklődés övez.

Idén, rendhagyó módon, az első ilyen alkalomra várhatóan június 2-án kerül sor, melynek főszervezője a Richter lesz. Az első egyeztetésre 2018. február 13-án került sor, melyen részt vettek: Tankó Ágota főigazgató, dr. Czira Szabolcs polgármester, a Richter Egészségváros Program szervezői, koordinációs testülete, valamint a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ vezetősége, László Ditta és Juhász Nándor. Látható és az előzetes információk alapján egy nagyszabású, igazi közösségi program kínálkozik városunkban, számos ingyenes szűrővizsgálati lehetőséggel, például prosztata (PSA) szűrés, csontritkulás szűrés – csontsűrűségmérés, koleszterinszint-mérés, érszűkület vizsgálat, neuropátia szűrés cukorbetegeknek, testtömegindex (BMI), asztmaszűrés, szív-és érrendszeri kockázatfelmérés, bőr- és körömgomba szűrés. A szűréseken részt vevők pedig azzal, hogy részt vesznek egy-egy szűrésen, vizsgálaton pontokat kapnak, melyekkel a Nagykőrösi Rehabilitációs Szakkórházat támogatják, ugyanis a Richter felajánl 2 millió forintot, melyhez minden pont után további 300 Ft-ot tesz hozzá. Emellett egészségünk fontossága az első, így ezen a hétvégi rendezvényen kortól, nemtől függetlenül mindenkit várnak.

A Richter Egészségváros Program sorozat keretében eddig 61 helyszínen, a Richter alap felajánlását mintegy 140 ezer résztvevő összesen 174,7 millió Forinttal egészítette ki pusztán azzal, hogy részt vett az egészségügyi szűrővizsgálatokon, előadásokon vagy tanácsadásokon, így a 61 kórház összesen több, mint 296,7 millió forint támogatást kapott a gyógyszergyártótól a helyi lakosság saját egészsége érdekében tett lépéseinek eredményeképpen.

nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....