5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Márciusi programok, események Cegléden és környékén

 

Az első tavaszi hónapban sokféle kulturális és sportprogrammal várják a lakosságot Cegléden és a környező településeken.

Március 1. 17.00 (csütörtök) Albertirsa, Kultúra Háza színházterme „Az ég szabad” – Elhangzanak Wolf Péter és Sztevanovity Dusán dalai.
Március 1-én, csütörtökön 10 órától veszi kezdetét az idei Utazás Kiállítás Budapesten, ahol Cegléd idén is bemutatkozik.
Március 2-án, pénteken 17 óra 30 perckor a Ceglédi KKSE játszik Liga Kupa mérkőzést a Gál József Sportcsarnokban.
Március 2-án, pénteken 18 órától Könyvtárak Éjszakája címmel tartanak rendezvényt a Ceglédi SZC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziumban.
Március 3-án, szombaton 9 órától Judo Serdülő Diákolimpia lesz a Gál József Sportcsarnokban.
Március 3-án, szombaton 9 óra 30 perckor kezdődik a “Tiszán innen-Dunán túl” népdaléneklési verseny a Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola Eötvös téri épületében.
Március 3-án, szombaton 10 órakor “A Velkey család és a gimnázium” címmel tart előadást dr. Kürti György nyugalmazott igazgató a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében.
Március 3-án, szombaton 17 órakor “Meghívó a pálinka világába” címmel pálinka kóstolót tartanak a Cegléd és Térsége Ipartestület székházában.
Március 4-én, vasárnap 15 óra 30 perckor a Ceglédi Kék Cápák csapata mérkőzik a Gál József Sportcsarnokban.

Március 5-én, hétfőn 13 óra 30 perckor kiállítás nyílik “Mesélő tájak” címmel az Artem Galériában.
Március 5-én, hétfőn 15 órakor “A helység kalapácsa” címmel tartanak előadást a Kossuth Művelődési Központban.
Március 5. 18.00 óra (hétfő) Nagykőrös, Arany János Kulturális Központ
„Arany 200” Hangoskönyv és nagyzenekari mű – Ingyenes regisztrációs jegyek igényelhetők a kulturális központ információs pontjánál.
Március 6-án, kedden 15 órakor “Fejlődő Pest Megye, felértékelődő Cegléd” címmel tartanak rendezvényt a Városháza dísztermében.
Március 6-án, kedden 18 órakor a Ceglédi KKSE a Veszprém ellen vív bajnoki mérkőzést a Gál József Sportcsarnokban.
Március 7-én, szerdán 17 órakor a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület kiállítása nyílik a Ceglédi Galériában.
Március 8-án, csütörtökön 17 órakor rendezik meg a Művészetek Napját a Kossuth Művelődési Központ kamaratermében.
Március 9-én, pénteken 8 órától Ovi Olimpiát rendeznek a Gál József Sportcsarnokban.
Március 9-én, pénteken 16 óra 30 perckor a Tetz Alapfokú Művészeti Iskola kiállítása nyílik a Ceglédi Uránia Moziban.
Március 10-én, szombaton 18 órakor a CEKK kosárlabdacsapat mérkőzik a Gál József Sportcsarnokban.
Március 11-én, vasárnap 15 órakor a Városi Nőnapnak ad otthont a Gál József Sportcsarnok.

Március 12-én, hétfőn 17 óra 45 perckor a “Vándorszínészek” című film közönségtalálkozója lesz a Ceglédi Uránia Moziban.
Március 12-én, hétfőn 19 órakor dr. Buda László pszichiáter tart előadást a Kossuth Művelődési Központban.
Március 13. 18.00 óra (kedd) Nagykőrös, Arany János Művelődési Központ – Gondolatébresztő estek – Egy korty derű – V. Kulcsár Ildikó szerzői estje.
Március 14-én, szerdán 10 órakor lesz a honvéd síroknak a koszorúzása több helyszínen – részletek a mellékelt meghívóban.
Március 14-én, szerdán 18 órakor veszi kezdetét a diákok fáklyás felvonulás a Rákóczi úton.
Március 14. 19.00 óra (szerda) Abony, Kultúra Háza színházterem – Kovács Kati zenés estje
Március 15-én, csütörtökön ünnepi műsor a Szabadság téren.
9.30 Térzene és toborzó – a Ceglédi Fúvószenekar közreműködésével
9.30 Kézműves foglalkozás a Ceglédi Városi Könyvtárban
10.00 Ünnepi műsor
o Népdal – Bajnóczi Ágnes a Táncsics Mihály Általános Iskola 7. z osztályos tanulója előadásában
o Cegléd Táncegyüttes műsora
o Ünnepi beszédet mond Takáts László polgármester
o Nemzeti dal és verscsokor
o Gubody díj átadása
o Várkonyi István Általános Iskola diákjainak műsora “A Szabadság csillaga” címmel
Felkészítő tanárok: Prohászka-Ábrahám Anett és Holló Erika
o Patkós Irma Művészeti Iskola műsora
Március 15. 17.00 (csütörtök) Albertirsa, Művészetek Háza Vujity Tvrtko előadása – Túl minden határon
Március 16-án, pénteken 18 órakor a CKKSE csapata mérkőzik a Gál József Sportcsarnokban.
Március 16-án, pénteken 19 órakor a “Cigánybáró” című darabot adják elő a Kossuth Művelődési Központ színháztermében.
Március 18-án, vasárnap 15 órakor a Ceglédi Kék Cápák lépnek pályára a Gál József Sportcsarnokban.

Március 22-én, csütörtökön 9 órakor testületi ülés lesz a Városháza dísztermében.
Március 22-én, csütörtökön 14 órakor rendezik meg a Márkus János vetélkedőt a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium dísztermében.
Március 22-én, csütörtökön 18 órakor a Szent Koronáról tartanak előadást a FIAM-ban.
Március 22-én, csütörtökön 18 órakor ismét Bakancslista Utazási Klub lesz, ahol a meghívott vendég ezúttal Kőhalmi Dezső, helyszín: Ceglédi Kaszinó.
Március 24-én, szombaton 19 órakor kerül megrendezésre a XVI. Ceglédi Sportgála a Gál József Sportcsarnokban.

Március 29-én, csütörtökön 19 órakor ismét Dumaszínház lesz a Kossuth Művelődési Központ színháztermében.
Március 31-én, szombaton 18 órakor a CEKK mérkőzik a Gál József Sportcsarnokban.

NYITOTT TORNATEREM és DIÁKSPORT PROGRAMOK
Programok a Sportcsarnokban

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...