13.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Sokak Magyarországa

Dr. Szüdi János országgyűlési képviselőjelölt  RÖVID TÁJÉKOZTATÓJA 

„A SOKAK MAGYARORSZÁGA” PROGRAMRÓL

A Demokratikus Koalíció társadalompolitikájának elsődleges célja egy befogadó, szolidáris és teljesítményelvű társadalom létrehozása, a szociális feszültség enyhítése. Ezért a kiadásokat a szegénység felszámolására, munkahelyteremtésre, az oktatásra és az egészségügyre kell koncentrálni.

A szegénység felszámolásáról

Az igazságos bérrendszer kialakítása

Jogos igény, hogy tisztességes munkájáért tisztességes, a megélhetéshez szükséges bér járjon, amelyik az inflációnál nagyobb mértékben nő, s a munkáltató gazdasági sikerének egy része a dolgozót illesse meg. A bérek állandó, kiszámítható emelésére van szükség.

A közmunka helyébe a szociális foglakoztatás és a munkába állás támogatásának rendszere lép. A szociális foglalkoztatásban fizetett bérnek el kell érnie a minimálbért. Minden résztvevő a foglalkoztathatóságot növelő képzésben vehet részt.

Támogatást kap az a vállalkozás, amelyik szakképzett „mentor” mellett betanított- és segédmunkára alkalmaz korábbi közmunkást.

Hosszú távú programok indulnak a bérek érdemi és tartós emelésére az oktatásügyben, az egészségügyben, a szociális ellátásokban, a gyermekjóléti rendszerben és bölcsődékben dolgozóknak. Pótlékkal kell támogatni a hátrányos helyzetű térségben dolgozó oktatási, szociális és egészségügyi szakembereket.

A szociális partnerség rendszere

El kell törölni a munka törvénykönyve dolgozók jogait sértő szabályait. Helyre kell állítani a szakszervezetek jogait és a sztrájkjogot. Törvényt kell alkotni a tisztességes munkahelyi bánás- és beszédmódról, a főnök-beosztotti viszony általános szabályairól.

Meg kell állapodni a munkaadókkal, hogy öt éven keresztül az infláció felett 3-5 százalékkal növekedjen a minimálbért, s annak nettó összege érje el a létminimumot.

A foglalkoztatást ösztönző adórendszer

A munkából élők adóterheit csökkenteni kell. A kimondottan magas keresetűek viszont nagyobb mértékben vesznek részt a közterhek viseléséből. Csökken az SZJA általános kulcsa, hogy több maradjon a munkavállalók zsebében és csökkenjen a dolgozói szegénység. A havi egymillió forint fölötti jövedelmekre magasabb adókulcsot, a hárommillió forint feletti havi keresetek esetén magas összegű különadót kell bevezetni.

https://www.facebook.com/CeglediPanorama/videos/1875813562463226/

A hátrányt csökkentő intézkedések

Az alacsony jövedelmű családoknak lehetővé válik az idős hozzátartozók ellátási költségeinek leírása az adóból.

Az alacsony jövedelműek életkörülményeinek javítása érdekében célzottan csökkenteni kell az ÁFÁ-t pl. az alapvető élelmiszerek esetében.

Kiemelt támogatást kapnak a rászoruló családok az óvodába járás és az iskoláztatás költségeihez!

Esélyt teremtő intézkedések

Nem éhezhet gyermek: biztosítani kell a napi háromszori étkezést minden rászoruló gyermeknek egész évben.

Ki kell építeni azt a családsegítő és gyermekjóléti rendszert, melynek elsődleges célja, iskolába lépést megelőzően kiegyenlíteni az eltérő társadalmi és családi környezetekből érkező gyerekek közötti hátrányokat, kialakítani azokat a készségeket és képességeket, amelyek lehetővé teszik a szegény, hátrányos helyzetben lévő családokból érkező gyermekek iskolai integrációját, az eredményes tanulást.

Meg kell erősíteni a kisgyerekkori gondozást, az iskolára való felkészítést. Az európai uniós kezdeményezésnek megfelelően létre kell hozni a gyermekek helyzetét, jogait figyelemmel kísérő és védelmező figyelő rendszert.

Az egészségügyi és szociális problémák kezelésére ki kell építeni a minden családot elérő korai szűrő- és fejlesztési rendszert.

A bölcsődei férőhelyek számát bővíteni kell, mindenekelőtt a hátrányos helyzetű régiókban. Belátható időn belül minden igénylő számára biztosítani kell a bölcsődei ellátást.

A bölcsődékben és óvodákban a rászoruló gyermekek számára biztosítani kell gyermekpszichológiai és fejlesztőpedagógusi ellátást.

Olyan esélyteremtő oktatási rendszerre van szükség, amely minden gyermeknek lehetővé teszi, hogy szándéka és tehetsége szerint tanuljon. Az általános iskola elejétől ösztöndíj programot kell indítani a szegény diákok tanulásának támogatására.

Az azonnali intézkedések

Meg kell kötni a bérmegállapodásokat, másfélszeresére kell növelni az orvosok, ápolók és más egészségügyi dolgozók bérét.

Törvényt kell hozni a nyugdíj értékállóságának garanciáiról, gazdaság bővülése esetén a nyugdíjak az infláció felett emelkedjenek. El kell indítani a nyugdíjkorrekciós programot.  Helyre kell állítani a szolgálati nyugdíjat.

Törvényben kell garantálni az internet-hozzáférés alapjogát, ingyenessé téve az alapvető internetelérést.

18. életévre kell emelni a tankötelezettség határát. Vissza kell állítani a korszerű szakképzést. Ösztönözni kell a kéttannyelvű oktatást és a digitális iskolát.

50 százalékkal meg kell emelni az egyedülálló szülők családi pótlékát.

Fedezetet kell biztosítani 40 ezer rászoruló gyermek naponta háromszori étkeztetéséhez.

Be kell vezetni az ingyenes közmű-minimumot például víz, gáz esetében.

___________________________________________

A Demokratikus Koalíció szeretettel vár mindenkit Cegléden megszervezett fórumára. Célunk: beszéljünk végre közösen közös dolgainkról. Élhető országot, élhető településeket akarunk. Ehhez le kell váltani a mai hatalmat, újjá kell építeni a jogállamot, fel kell számolni a szegénységet. Erről szól a DK „SOKAK MAGYARORSZÁGA” programja. Jöjjön el, ismerje meg, szóljon hozzá!

 

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. A jelenlegi DK-s és mszp-s vezető politikusoknak nyolc évük volt hogy bizonyítsák rátermettségüket arra, hogy az ország szekerét jó irányba fordítsák vezessék. Ehelyett mégnagyobb szegénységet és nyomort hagytak hátra. Az elöttük lévő kormány jóváhagyásával a jóhiszemű állampolgárokat azzal hitegették, hogy milyen jó lesz, ha devizában veszik fel minden tipusú hitelüket. Az eredményt ismerjük. Kell ehhez még valamit hozzátennem? Vagy talán folytassam?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...