4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Fejlesztik a külterületi utakat

Cegléd Város Önkormányzata közel 100 millió forint támogatásban részesül a Vidékfejlesztési Program keretében benyújtott sikeres pályázatának köszönhetően. Erről tartott ma sajtótájékoztatót Takáts László polgármester Kónya Ágnes önkormányzati képviselővel.

A több, mint 110 millió forint értékű beruházás során összesen 6 324 méter hosszúságban és három méter szélességben nyolc külterületi dűlőút különböző technológiával a közlekedést könnyítő mechanikai stabilizációt kaphat. A projekt részeként a dűlőutak országos közúti csatlakozásainál aszfaltos sárrázó szakaszok is segítik majd a ráhajtást.

A felújítás magában foglalja a csapadékvíz kezelésének megoldását is az utak lejtetésével és szikkasztó árkok ásásával. A munkálatok során a kivitelező el-távolítja a járófelület növényzettel átszőtt 10 centiméter vastag felső rétegét és feltölti az úttest mélypontjait is. Az érintett dűlőutak: Örkényi út 0. dűlő, Értemen belüli dűlő és a csatlakozó dűlőút, István-liget, Orosz dűlő, Ölyv utca, Pesti dűlő, Seres dűlő. Egyes dűlőknél az önkormányzat helyenként kiszélesedő kitérőket is kialakíttat annak érdekében, hogy széles mezőgazdasági járművek közlekedése esetén is kellő hely álljon rendelkezésre a félrehúzódáshoz.

Forrás: ctv.hu, Takáts László – Facebook oldala
Fotó: Szokolai Attila

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. A Kovács dűlöt is meg lehetne nézni és az még ráadásul belterület i!. A napelem park létesíteskor keletkezett gödröket a mai napig nem temette be senki. Nagyon kíváncsian várnám a Polgármester Úr válaszát arra, hogy mi alapján döntik el, hogy melyik területre költenek pénzt? Most úgy látom ez pofára megy!
    A mellékelt képen látható út “sztráda” az említett dűlö úthoz képest.

    Üdvözlettel,
    Cseh László

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...