9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Újra Filmfesztivál Cegléden

Immár második alkalommal rendeztek városunkban filmfesztivált.

A CTV és a Mozi közösen meghirdetett versenyére 59 nevezés érkezett az ország minden pontjáról, sőt Szerbiából és Szlovákiából is. De hát egy jó versenyhez jó zsűri is kell, így országosan elismert filmes szakemberek foglaltak helyet a székeken: Bokor Balázs, a Magyar Hollywood Tanács elnöke, Salamon András, rendező, Aracsi Norbert, rendező, Borbás Edina, forgatókönyvíró, és a hazai színeket képviselve Girst Ádám, média szakos tanár.

A Gyermek kategóriában több olyan nevezés érkezett, amely valamely iskola videó szakkörének színvonalas munkája volt, de egyéni pályázók is voltak, nem is akármilyenek! A zsűri a 9 pályamunka közül kettőt díjazott: I. helyen végzett Bartúcz Anna, a II. helyen Dezső Viktor.

Az Ifjúsági kategóriában 10 filmet kellett bírálnia a zsűrinek. A kiemelkedően magas színvonalú „küzdelemben” I. helyezést ért el Körtési András: Lélekszakadva, II. lett Maróti Márk: Emma és III. helyen végzett Csiszár Gergő: Vízió című munkája. A Magyar Hollywood Tanács különdíjakat adott ki, Elismerő oklevelet kapott: Varga-Fekete Dániel: Koszorús című alkotása. A minőségre jellemző, hogy Bekker Betti, aki a filmeket konferálta fel, egy-egy film után csodálkozva kérdezte: „Ez még mindig az ifjúsági kategória?”

A Felnőtt kategóriába érkező munkák közül nehéz volt dönteni a zsűrinek. A technikailag is tartalmilag is kiemelkedő filmek közül I. helyen végzett Timkó László: Magamba zárva, II. helyet kapott Berényi Andor: Csíz és III. helyezést Gál Sándor: Messze az otthon című kisjátékfilmje. Itt is odaítéltek egy különdíjat, a  Magyar Hollywood Tanács oklevelét kapta: Laskai Csaba: Bence vagyok című munkája.

Az Animációs kategóriában a zsűri csak egy díjat osztott ki, Helstab Martin: Meg kell dögleni című filmjéért. (Bár nagyon izgalmasak voltak a többiek is.)

A Dokumentumfilmek között a legjobbnak bizonyult R. Nagy Csilla: Menedék című munkája, amely egy kutyamenhely életét mutatja be. Volt itt nagyszerű alkotás Dévai Bíró Mátyásról, történelmi témát feldolgozó film Cece ’56 címmel, s egy cigányprímás életéről szóló Mert hegedülni csak szívből lehet című, nagyon szépen összeállított munka. De a Magyar Hollywood Tanács különdíját Szakály László: A legfontosabb, hogy összetartsunk alkotása kapta.

A zsűri – mivel jogában állt – létrehozott egy új kategóriát, az Ismeretterjesztő filmet, abban pedig Jurkovics Milán – Poroszka Magyar Zsolt: A méhek nyomában című filmje vitte el a pálmát.

És persze ne feledkezzünk meg a Közönségdíjról se! Alapos megfontolás után a tisztelt publikum Zila Viktória és Szaradits Zoltán: 2:32 című munkájának ítélte oda. (Végre egy ceglédi! J )

A két teremben párhuzamosan folyó vetítés és a díjeső után jókedvűen falatoztak, beszélgettek, értékeltek a díjazottak, a résztvevők és a zsűri együtt.

„Örülök, hogy ennyi és ilyen színvonalas pályázat érkezett, s ha ez így megy tovább, javaslom bevezetni az előzsűrizést.” – zárta le a napot nevetve Bokor Balázs.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....