14.5 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Nem kap kárpótlást a leszázalékolt férfi

Munkahelyi baleset történt Cegléden, az áldozat mégsem kap egy fillért sem – alaposan pórul járt Rajta István (23). A férfinak ott, ahol dolgozott, egy présgép elkapta és darabokra törte a karját. Ám hiába állapították meg, hogy munkabaleset volt, a bíróság első fokon elutasította a kártérítési igényét, sőt, még a 400 ezer forintos perköltséget is ráterhelték. István ugyanis szó szerint ­rosszkor volt rossz helyen. Azon a 2015-ös augusztusi napon épp egy CNC esztergagéphez volt beosztva. Ám a baleset mégsem ennél, hanem egyik kollégája masinájánál érte.

– A CNC-nek több mint egyperces a menetideje, tehát ennyi ideig nem kell csinálni vele semmit – emlékezett István. – Oda­mentem egy kollégámho­z, aki a betűnyomó gépnél dolgozott, hogy kérdezzek valamit. Rátámaszkodtam a gépre, és miközben beszélgettünk, ő a­utomatikusan folytatta a munkáját. A présgép elkapta a kezem. Megdöbbentem: nem értettem, miért folytat­ta a munkát, amikor ott voltam. Most is csak arra tudok gondolni, hogy a nagy melegben nem figyelt. Másfél perc volt, mire kiszaba­dították a karomat. Nem hívtak mentőt, autóval vittek kórházba. Mire sorra kerültem, addigra szép kis vértócsa állt alattam.

István egy hetet töltött kórházban, a bal karja gyakorlatilag teljesen szétroncsolódott, és később sem sikerült regenerálódniuk a csontoknak. Emiatt egy évvel később ismét meg kellett műteni: egy acéllemezt és nyolc csavart helyeztek bele. Maradandó fogyatékossága miatt 5%-os leszázalékolt lett: a bal karjával emelni egyáltalán nem tud, jelenleg kisegítő munkát végez.

– Miután a munkaügyi főfelügyelőség munkabalesetnek nyilvánította a velem történteket, úgy gondoltam, jogosan fordulok a céghez kártérítésért. 6,2 millió forintot kértem, ám első fokon visszautasítottak – mondta szomorúan. – A perköltséget, 400 ezer forintot nekem kell állnom. Vagyonom nincs, dolgozni nem tudok, az életem romokban.

István egykori munkáltatója a tárgyaláson azzal védekezett, hogy István elhagyta a munkaállomását, és egy olyan gép okozott neki sérülést, aminek a közelébe se kellett volna mennie. A bíróság a keresetet elutasító ítéletében szintén erre hivatkozott.

Ki fizet?

A perköltség viselésének általános szabálya szerint a bírósági eljárás költségeit mindig a vesztes fél viseli. Mivel csak az eljárás végén derül ki, hogy ki veszít, illetve nyer, így a perköltségről az ítéletben szoktak dönteni.

blikk.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...