9.4 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ittas vezetők ügyeit tárgyalta a Ceglédi Törvényszék

A tárgyalássorozattal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy tavasszal a szokásosnál sokkal több ittas vezetőt fognak el a rendőrök.

Egy vödörnyi bort megivott, mielőtt motorra ült – ezt állította a bíróságon az a sofőr, akinek ügyét pénteken tárgyalták. Szinte egymás kezébe adták a kilincset az ittas vezetéssel vádolt sofőrök a Ceglédi Törvényszéken. Öt bíró húsz ilyen ügyet tárgyalt napközben – hangzott el a pénteki RTL Híradóban.

Volt, akit kétszázezer forintra büntettek, mert részegen motorozott. Ez a férfi állította azt, hogy vödörnyi bort ivott, nagy büszkén úgy fogalmazott: „ahogy a lovaim szoktak”. Majd így folytatta: „addig fel se ülök a bakra, amíg nem iszok”. Máskor is elkapták már részegen.

Egy másik férfi egy több tonnás munkagépet vezetett részegen, állítása szerint csak a legközelebbi gumisig akarta elvinni a defektes járművet, amin nem volt rendszámtábla. A sofőrnél nem volt jogosítvány, 240 ezer forintos bírságot kapott.

A sorban olyan sofőr is volt, akit visszaesőként két év börtönre ítéltek. Egy másik vádlott azért kapott felfüggesztett börtönt, mert egy napon belül kétszer is elkapták ittas vezetésért.

hvg.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....