18.1 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Oscar-díjas öröm

Azon a szép, május végi délutánon mindenki elcsendesedett a bársonyos ülésekben, figyelt a hatalmas mozivászonra, s nemsokára George Pal mosolygós arca tűnt fel, egyre áthatóbban, szinte csodálkozva nézett, látszott, hogy játszik velünk, barátságos tekintete bábfiguráira vitte át képzeletünket. De már itt is vannak, lépnek püfölnek, ugranak, énekelnek. George Pal –animál. (Lelkesít, cselekvésre sarkall.)

Jeles példaképem, Hidvégi Lajos a Ceglédi Hírlap 1980. május 11–i számában tudatta Pál György halálhírét, s bemutatta pályafutását. 1990 nyarán a Ceglédi Hírmondó júliusi számában újra közöltük a cikket… Aztán 2004-ben felújították az akkor még Szabadság (nevet viselő) Filmszínházat és a képviselőtestület névváltoztatásról is döntött. „Pál György Filmszínház”-ra tettem (indokolással megküldött) javaslatot, Uránia lett. – Aztán jött 2008, a ceglédi születésű világhíresség századik születésnapja, s ez úgy múlt el, hogy a város nem emlékezett meg róla. Csak a világ… Pál György születésének 105. évfordulója körül (2013.) emlékezhettünk arra, hogy a ceglédi Uránia mozi épülete már száz éves! „Szombaton, f. hó 19-én nyílott meg az Uránia mozgó a közönség általános érdeklődése mellett,” (Ceglédi Újság 1913. július 27.) Hatszáz ülőhelyes volt! Akkoriban írtam Pál György munkásságáról egy tanulmányt a Ceglédi Panorámában, s a CTV Háttér műsorában is beszélgettünk róla, lelkesedtünk érte, de cselekedet nem történt. Aztán feltűnt érdeklődésével és segítőkészségével a Magyar Hollywood Tanács elnöke, Bokor Balázs, aki majdnem évtizednyi időn keresztül hazánk Los Angeles-i főkonzulja volt, s a Hollywoodban karriert befutott magyarok nyomába eredt. Tavaly február elsején vele együtt emlékezett a város George Pal 109. születésnapjára, majd megszületett az elhatározás: a ceglédi filmszínház felveszi G. P. nevét. A százöt éves ház felújítását még meg kellett várni, így lett május 25-e a névadó napja. Oscar-díjas öröm! „Nem lehetünk elégedettek azzal, amilyen szinten a magyarországi környezetben ismerik ezt az igazán nagyszerű művészt – írta Bokor Balázs, a névadó kapcsán a M. Hollywood Tanács facebook oldalán. A magyar haza egy kicsit megfeledkezett nagyszerű fiáról. Ezt meg kell változtatni. Los Angelesben a világhírességek között, a hírességek utcáján az Oscar-díjas George Pal csillaggal rendelkezik. Méltó elismerés ez számára ott, messze, a tengeren túl.” Joggal hangoztatta avatóbeszédében is, hogy egy ceglédinek, egy magyarnak jó büszkének lenni valakire, aki egyébként szintén büszke volt magyarságára, s arra amit tett…

Fel kell tárni tehát, ami még láthatatlan, hogy a Cegléden született nagy művész példaként jelenhessen meg a mai nemzedék előtt…

Hol van a szülőház? Hol töltötte gyermekkorát? Mit tudhatunk dr. Grega Mihály orvosról, aki a keresztapja volt? (A Csengettyűs temetőben mállik elhanyagolt sírja.) Fiatalon, G. P. tízéves korában hunyt el, 1918. október 11-én. „Csak” száz éve. Özvegye és két leánya gyászolta.(53 éves volt.) Hol lehetett a szülőház? (I., 154.) Ez nem ásatás, nem kell műszerrel fúrni a Holdon, ezek a leletek helytörténeti kutatással kerülhetnek elő.

A válasz 2004-es javaslatomra

Az öröm mellé lopakodik a bizonyosság: lesz, van, aki folytatja. A napokban fontos eredményről kaptam levelet: „Kedves Tanár Úr! Választ kaptam az Iparművészeti Egyetem levéltárosától. Elküldte a Marczincsákra vonatkozó dokumentumokat: évenkénti bizonyítványt és végbizonyítványt. Ezekből az is megtudható, hol lakott akkor [1924-28] Budapesten és hogy a gyámja Szabó József nyugalmazott színész volt Megpróbálok megtudni valamit a házról, ahol lakott (Bp. Dembinszky u. 41.), aztán majd ceglédi szülőházáról…” Sebestyénné Szilaj Anikó helyismereti könyvtáros küldte a levelet! Anikó kitűnő Könyvtári Hírmondót állított össze a május 25-i névadásra!  (III. évf. 3. szám.)

Szűcs Maja ceglédi bölcsész-hallgató a Debreceni Egyetemen a germanisztika néderlandisztikai szakirányán tanul, de most Hollandiában, az Erasmus-program keretében leideni egyetemi hallgató. Kutatási területe: 1. Hogyan élt és dolgozott George Pal Hollandiában? 2. Milyen volt a stúdió, milyenek voltak a munkakörülmények? 3. George Pal munkássága milyen hatással volt a holland animációs filmkészítésre.  – A tavalyi emlékezésen keresett meg sok kérdéssel, aztán levélben. Öröm és remény, hogy a kutatások eredményeként Cegléden, a nagy művész szülővárosában is inspiráló lehet az a humánus gondolkodás, ami filmjei révén nemzedékek szellemi tápláléka volt…

Életrajzírója, Justin Humphreys, nagyszerű ember. Mindent tudni szeretne a kis Marczincsákról. Mesélte, hogy Los Angelesben készített egy különleges madárpárt, fából. Egy szépen faragott kis talapzaton forgatható volt a két „gerlice”, alattuk a felirat: Ne múljon el nap a haragoddal. A kifelé tekintgető turbékok közül este az egyikük: Elizabeth Josepha Grandjean, a felesége, vagy George befelé fordította az őt jelképező galambot, s várta, hogy másik befelé fordul-e. Miután a madárcsőrös csók megszületett, jöhetett az igazi. Ilyen ember volt Amerikában George Pal, alias Marczincsák Gyula György, Cegléd szülötte!

Dr. Szabó Alfréd

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....