16.7 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

„Ne ide parkoljon”

Ne ide parkoljon, a jogosulatlan parkoló járműveket elszállíttatjuk – erről szóló papírt tettek a Kölcsey tér és Rákóczi út lakói aláírással Farkas Judit autója szélvédőjére A hölgy levelet írt lapunknak, szerinte ugyanis, ha nincs kiírva a területre, hogy csak a lakók parkolhatnak ott, akkor bárki igénybe veheti a parkolóhelyeket:

„A csatolt papír várt az autóm szélvédőjén ma a nap végén, amikor a munkából, Budapestről hazaértem. Szeretném a segítségét kérni abban, hogy kiderüljön, hogy az ott lakóknak joga van-e ilyen papírokkal zaklatni az ott parkolókat, joguk lenne-e valóban elszállíttatni az autómat, és ha nem, akkor fenyegetőzhetnek-e ezzel? Tudni kell, hogy minden munkanap vonatozom, gyalog megyek az állomásra. Ma reggel azért mentem autóval, mert egy hivatalos ügyet kellett intéznem a belvárosban, majd sietnem kellett a munkába, közben felhőszakadás is volt. Megpróbáltam a vasútállomásnál parkolni, de egyetlen hely sem volt, ezért fordultam vissza a Rákóczi úti épület (ahol korábban gyógyszertár is működött) mögötti parkolóba. A parkolónál semmilyen tábla nem jelzi, hogy csak az ott lakók használhatják, ráadásul legalább 5-6 üres hely volt. Még egy személyes megjegyzés: én is olyan helyen lakom, ahol az épület előtt bárki szabadon parkolhat, de mivel nem vásároltam meg az autómnak egyik parkolóhelyet sem, így nem lepődöm meg, ha valaki odaáll. Köszönettel: Farkas Judit”

Lapunk megkereste Cegléd Város Önkormányzatát, a szóban forgó terület közterület-e, ha igen, akkor megtiltható-e a nem ott lakóknak a parkolás? Elég-e ehhez egy ilyen tájékoztató papír, vagy kiírás a helyszínen? Valóban elszállíttathatják-e a lakók a szerintük jogosulatlanul parkoló járművet? Milyen parkolási szabályok vonatkoznak az érintett területre?

____________________________

Szokolai Attila Cegléd Város Önkormányzata sajtóreferense az alábbi tájékoztatást küldte lapunknak:

“A szóban forgó terület közterület, azaz nem a társasház tulajdona. Így nem tiltható meg a parkolás sem az ott élőknek, sem másnak, mivel bárki parkolhat közterületen. A szélvédőre helyezett papír tulajdonosa tehát jogszerűtlenül járt el, mivel efféle intézkedésre semmiféle jogosultsága nincsen.
Közterület: a közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amelyet rendeltetésének megfelelően bárki használhat, ideértve a közterületnek közútként szolgáló és a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos (használó) által megnyitott és kijelölt részét, továbbá az a magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat.”

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....