10.7 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Szent István ünnepén

A hontalan Patkós Irma Színház és a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium közös produkciójaként, Dr. Lakos Roland és Takáts László polgármestereknek köszönhetően az idén Csemőben és Cegléden is felcsendülhettek Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperájának dallamai.

Ugyanaz a darab, ugyanaz a szereplő gárda, két ­– adottságaiban jelentősen eltérő – helyszínen megvalósuló előadás: első pillanatra úgy tűnhet, hogy mindenben egyforma és ezért gond nélkül összehasonlítható. Ez nem így van! Higgyék el nekem! Közhelynek tűnik, de mégis igaz, hogy két egyforma előadás nem létezik. Csemőben, hátszélben szinte röpült a hajónk, Cegléden, ellenszélben töretlenül haladt előre!  Az alkotók mindegyik előadásra egyforma szorgalommal és szakmai alázattal készültek! Az a cél vezérelt bennünket, hogy méltó módon ünnepeljük meg Szent István király és az új kenyér napját. Az előadásokon készült képekkel szeretném megköszönni a településvezetőknek, az alkotótársaimnak, színészeimnek és táncosaimnak azt, hogy megrendezhettem a hazai zenés színházi darabok egyik legmeghatározóbb alkotását az István, király című rockoperát.

Hálásan köszönöm a munkáját a két koreográfusnak Jámbrik Máténak és Majláth Árpádnak. Látó Richard karnagynak, Göttinger László fénytechnikusnak és Füle Albert hangtechnikusnak és segítőiknek, Birényi Zsuzsanna maszkmesternek, valamint a kosztümös csapatnak, akik Izsák Zoltánné Prokk Szilvia és Fülöp Lászlóné vezetésével éjjel- nappal dolgoztak. A végére hagytam a díszleteseket: emberfeletti teljesítményt nyújtottatok! Ti valóban éjjel-nappal műszakban voltatok! Hálásan köszönöm! Megszámoltam: 226 ember dolgozott azon, hogy ez a produkció megvalósuljon és 130 – 150 fős szereplő gárda dolgozott, hogy éppen hányan, az mindig attól függött, hogy aznap hány embert vert le lábáról a vírusos járvány, vagy hány ember került kórházba! Kedves polgármester Úr! Az napi 300 flakon víz, amit Csemőben Öntől kaptunk emberbaráti szeretetből, sokat jelentett nekünk! Köszönjük az odafigyelést és a szeretet!

Legnagyobb hálával mégis a közönségnek tartozunk! Értük vagyunk! Értük dolgozunk!

A képek segítségével idézzük fel az előadások pillanatait!

Andó László igazgató, a darab rendezője

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...