18.3 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Petrik Tamás megnyerte előfutamát a Nemzeti Vágtán

Ragyogó napsütés és lágy szellő fogadta Nemzeti Vágta budapesti döntőjének mezőnyét és közönségét. A pálya tökéletesen előkészített volt – Tamás nyilatkozott így –  a versenyzők ugyanis a délelőtt folyamán kipróbálhatták a homokot.

‌‌A program szerint pontosan délben elkezdődött a megnyitó, benne a versenyzők eskütételével, majd a kishuszárok előfutami után a 72 versenyző összesen 12 előfutamban állt rajthoz a múlt heti sorsolás eredménye szerint.

Már a 1-3 előfutamok is jelentőséggel bírtak, persze azt feltételezve, hogy Tamás és Vicces győzni tud majd a saját (egyébként a 7. ) előfutamában.

A továbbjutási modell szerint a 7. és 8. előfutamok nyertesei mellé érkeznek az 1-3 előfutamok második helyezettjei – így alkotva együtt az egyik középfutam mezőnyét.

Szellő Imre vihette Csemő zászlaját Tamás futamában!

Tamás és Vicces magabiztosan hozták az előfutamukat, így készülhetnek a holnapi középfutamra, Szellő Imivel együtt!

Mostanra az is eldőlt Tamásnak vasárnap Mád, Pogány, Maksa és Baja települések lovasaival kell megküzdenie a 3. középfutamban, a program szerint 11 óra 25 perctől.

Anélkül, hogy lebecsülnénk a többi indulót, igazán veszélyes ellenfél a középfutamban Baja lovasa Németh János lesz, aki igaz, hogy másik lóval, de kétszeres (2013-ban és 2015-ben is győzni tudott) bajnok a Vágtán…

Összesen 5 középfutamot rendeznek, ahonnan már csak a győztesek juthatnak be a 18 órakor kezdődő nagydöntőbe.

Forrás: csemo.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...