5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Sikerre vitték a ceglédiek a válogatottat

19 év után a hétvégén világkupát nyert a Märcz Tamás irányította felnőtt férfi vízilabda válogatottunk Berlinben! A – három ceglédi nevelésű játékos – Jansik Szilárd és Dávid, valamint Pásztor Mátyás erősítette csapat – a fináléban 10-4-re győzte le Ausztráliát, így 1999 után ünnepelhetünk VK-aranyat. A ceglédi Pásztor Mátyás két góllal járult hozzá a győzelemhez.
A csapat játéka meccsről meccsre javult, érett. – írta beszámolójában a waterpolo.hu. „A negyeddöntőben, majd a szerbek elleni elődöntőben már parádés volt minden – erre akart rátenni még egy lapáttal. Igaz ugyan, hogy eleinte a támadás hat a hat ellen akadozott, de azt is jegyezzük meg, a fináléban érthetően túlzott kockázatot nem vállalt a társaság, még véletlenül sem akarta, hogy leforduljon a rivális. Nem is volt képes. Ráadásul Kardos Gergő emberhátrányokban védet nagyokat zsinórban, így aztán Kayes vezetőgólja után sem esett senki kétségbe – Mezei Tamás ötöst harcolt ki, Manhercz Krisztián belőtte, majd Zalánki Gergő villant úgy, ahogy ezen a Világkupán már többször is. S miután a második menet forgatókönyve kísértetiesen hasonlóan alakult, 4–2-re vezettünk a nagyszünetben.
S ez a magabiztosság értelemszerűen csak tovább fokozódott a folytatásra, így a harmadik negyedben képes volt romba dönteni az ausztrálok álmait. Hiába készültek egész nyáron erre a viadalra, a fiatal magyar csapat a csoportmeccsek 9-8-a után ezúttal még jobban legyőzte. Manhercz duplája után a Berlinben kifogástalanul pólózó Bátori Bence, majd utána Pásztor Mátyás is gólt jegytett. Már ekkor éreztük, a BVSC 31 éves játékosa újoncként utazott a Világkupára, arannyal utazhat haza.
Az utolsó menetben Younger és Bátori gólváltása után 9-3 állt a táblán öt perccel a vége előtt, sok kérdés nem maradt hátra. Pásztor lőtte a tizediket, a sokadik hátrányt védekezte ki a csapat, Kardos pazarul védett, mindenben jobbak voltunk. A vége 10-4 lett, kezdődhetett az ünneplés!”
FINA Férfi Világkupa, Berlin
Döntő  Magyarország-Ausztrália 10-4 (2-1, 2-1, 4-0, 2-2)

MAGYARORSZÁG: Kardos – Manhercz 4,  Zalánki 2, Német, Jansik D., Kovács G., Pásztor 2. Csere: Jansik Sz., Mezei, Bátori 2, Pohl. Szövetségi kapitány: Märcz Tamás

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...