6.1 C
Cegléd
2025. november 13. csütörtök
spot_img

Autókat rongált meg a központban egy nagykőrösi férfi

K. István 30 éves nagykőrösi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. július 20-án 22:00 óra és 22:25 óra közötti időben a 2750 Nagykőrös, Szabadság tér 6. szám előtti közterületen ismeretlen okból testi erővel megrongált két gépjárművet. Az egyik szélvédőjét ököllel betörte, a másik csomagtartó ajtaja behorpadt.

K. István cselekménye olyan kihívóan közösségellenes, dolog elleni erőszakos magatartásnak minősült, amely alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság garázdaság, továbbá rongálás vétség bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt K. István ellen befejezte a nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykőrösi Járási Ügyészségnek.

Kiderült: A térfigyelő kamerák felvételei segítettek abban, hogy megtalálják a tettest, aki autókat vert szét a városközpontban

Egy igen erősnek tűnő baseball sapis fiatalember jött ki a közeli szórakozóhelyről, és „mérgében” belevert pár parkoló gépkocsiba, az egyiknek szétzúzta ököllel a hátsó szélvédőjét. Össze- vissza ugrált, több autó elé is kirohant. Végül ezt megúszta, mert nem gázolták el. A térfigyelő kamerák azonban rögzítették, ahogyan szétver autókat, és ez alapján a rendőrség vádemelési javaslattal élt. Ezt már nem úszta meg…. Tanulság: Ne verj szét semmit, ne vandálkodj Nagykőrösön, mert a térfigyelő kamerák látnak és így nem úszod meg a büntetést!

Forrás: nagykorosma.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

„Kutyás” képviselőjelölt

Újabb jelölt mutatkozott be a közösségi médiában, aki országgyűlési...

Új P+R parkoló Nagykőrösön

Elkészült és már mindenki számára használható az új P+R...

Második városi grundbirkózó bajnokságot

Pénteken második alkalommal került megrendezésre a Városi Grundbirkózó Bajnokság,...

Teljes fennakadás a vasúton

Kedden kora este Cegléd állomás Szolnok felőli végén egy...

Két ember életét vesztette

Halálos közúti baleset történt vasárnap este a 3121-es úton,...