13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Festett játszótér a Várkonyi István Általános Iskolában

2018.október 15-én nagy meglepetés várta a diákokat a Várkonyi István Általános Iskola Rákóczi úti épületének udvarán. Ahogy beléptek egy festett játszótér fogadta őket. A játszóteret lelkes pedagógusok festették fel még szombaton, kihasználva a szombati munkanapot. A játszótér megálmodóját Szabó Andrea tanár nőt, és a kivitelezőt Zakar József tanár urat kérdeztük.

Kinek az ötlete volt a festett játszótér megálmodása?

Szabó Andrea: Ez az ötlet tőlem származik, miután az iskolában bevezetik az élménysuli programot, ennek keretében valósítottuk meg ezt az ötletet.

Kik vettek részt ebben?

Zakar József és Szabó Andrea: Andi néni buzdító szavai hatására a tantestületből elég sokan részt vettünk a játékoknak a felfestésében. Többek között  a festésben részt vett Balogh Zoltánné, Bíróné Molnár Krisztina, Prohászka Ábrahám Anett, Gál János, Lefor Gyula és Pintér István, illetve nagyon sok kolléga, akik helyettünk bementek órára, ilyen volt például Simonné Varga Ágnes néni, Holló Erika néni, Hunyadiné Darnyik Andi néni. A kollégák kijöttek  ügyelni, nagyon rendesek voltak. Sokat segítettek.

Mikor használhatják a gyerekek ezeket a játékokat?

Zakar József: Gyakorlatilag bármelyik szünetben, illetve délutáni foglalkozásokon, valamint adott tanórák keretein belül is akár ki lehet települni és kompetencia órán is lehet fejleszteni ezekkel a játékokkal a készségeket.

Miért érezték szükségesnek a játszóteret?

Szabó Andrea: Pontosan ezért, hogy a gyerekek tudják használni. A szünetekben, órákon kulturáltan tudjanak játszani és lehetőségük legyen fejleszteni a különböző képességeiket.

Hányféle játékot festettek fel?

Szabó Andrea: Kilenc játékot festettünk fel, de talomban van még egy-kettő, amit még nem készítettünk el. Szeretnénk még a repertoárt folytatni, hogy minél több játék legyen.

Hogyan fogadták a gyerekek?

Szabó Andrea: Látni kellett volna az arcukat. Nagy örömmel fogadták.

Melyik volt a kedvenc játékuk gyermekkorukban?

Zakar József: Amit unokatestvéremmel, illetve nővéremmel játszottunk sokat az a Game of life című társasjáték volt. Kicsit, mint a Szerencsekerék kicsit, mint a Gazdálkodj okosan, tehát ez egy nagyon izgalmas játék volt és azt gondolom, hogy olyan szempontból fejlesztette a gondolkodást, hogy adott helyzetekben bizonyos stratégiai döntéseket kellet hozni. Emellett a játék mellett alsó tagozatosként nagyon szerettem játszani a Malom játékkal. Nagyon kedveltem az építkezős és barkácsolós játékokat, amiket szerintem a mindennapok részévé kellene tenni.

Szabó Andrea: Gyermekkoromban, amikor a barátnőimmel összejöttünk, nagyon szerettük a Gazdálkodj okosant, a Malom játékot és sokat sakkoztunk. Akkor még nem voltak elektronikus és számítógépes játékok. Ha egyedül voltam én is barkácsoltam, nagyon sok mindent készítettem és sok dolgot megtanultam egyedül, a játékok révén.

(Készítette: A Várkonyi István Általános Iskola média csoportja)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....