5.5 C
Cegléd
2024. december 21. szombat
spot_img

Társasház a jövőből

Látványosan haladnak a Rákóczi úton az Ady Endre utca és a Batthyány utca közötti területen épülő társasház építési munkálatai. Lapunkat Erdélyi Gyula építtető tájékoztatta a jövőre átadásra kerülő ingatlanról.

– Elmondható, hogy az építkezésünk jól halad, hamarosan befejeződnek az épületszerkezeti munkálatok a lakáselválasztó falazatokkal együtt, ez által már jól láthatóak és elkülönülnek a későbbi használati egységek. Megkezdték a tetőszerkezet kialakítását is, várhatóan az év végére fedél alá kerül a teljes épület. Az ezt követő szakipari munkákra jórészt már leszerződtünk, igyekszünk komoly referenciával rendelkező helyi és környékbeli vállalkozókkal együtt dolgozni.
A lakások értékesítését hamarosan megkezdjük és reményeink szerint 2019. második felében tudjuk átadni az épületet az új tulajdonosainak.
A készülő épület nem egy átlagos, új építésű társasház, hiszen azt a legmagasabb minőség, innovatív műszaki- és technikai megoldások, a környezettudatosság és a lehető legalacsonyabb energiafelhasználás jellemzi. Mindez elmondható a tervezéstől kezdve, a kivitelezésen keresztül, egészen a jövőbeli üzemeltetésig.
Mivel minden jó ház alapja a jó építészeti terv, így a tervezők kiválasztásánál egyértelműen az építészeti minőség volt az elsődleges szempont. A jó építészetben a kultúra, a műszaki tudás és az üzlet egymásnak kölcsönös feltételei. Olyan tervezőket kerestünk, akik nem középszerű rutinmegoldásokkal próbálják a feladatot gyorsan letudni, hanem a helyszín adottságait messzemenőkig figyelembe vevő, érzékeny, elemző, alázatos, előremutató, de a múltat is tisztelő válaszokat képesek adni, a rendkívül bonyolult belvárosi szituációra.
A NÁNA Építész Stúdió tervező triója (név szerint: Pölös István, Álmosdi Árpád, Csendes Móni) a Magyar Építőművészek Szövetségének tagjai, 2007-ben mindhárman bekerültek a legjobb magyar fiatal építészeket külföldön is bemutató 40 fős kiállításra. Ketten közülük Prima-díjasok, ketten Szendrői Jenő díjasok, egyikőjük a ceglédi Ordass-köz tervezéséért a Magyar Urbanisztikai Társaság és az ICOMOS első díját kapta városközpont kategóriában. Több országos első díjas pályázatuk van, több díjazott (Média Építészeti Díj 2014, 2015) középületet terveztek közösen.
Tervező triónk nagy hangsúlyt fektetett a város építészeti hagyományaira és az épület városképbe illeszkedésére, így bízunk benne, hogy az általuk képviselt építészeti minőség a társasházban testet öltve, a város első 21. századinak nevezhető, korszerű és építészetileg is igényes társasháza lesz, amely alakítani tudja a közízlést, nem csak lakói számára lesz szerethető és a belváros építészeti imázsát is javítani tudja.
A tömegformálásra a Kossuth Múzeum saroktornya, a közelben lévő első városi víztorony és az úgynevezett Rigó-ház tetőarányai és hajlásszögei is hatással voltak. Társasházunk a Kossuth Múzeum felöli erős, karakteres tömeggel és a köztér felől visszahúzott beugrással formált, amely a múzeum tekintélyes sarki épületére, az előtte eddig kialakulatlan tér hiányára próbál reflektálni és érzékeny eltávolodásával a jelenlegi közterület kiszélesítésével adja meg a tiszteletet a szemközti patinás középületnek.
A Múzeum utcára néző saroktömeg egy új, hangsúlyos kortárs építészeti jelkép, amely utcaképi jelentőségű látvány szándékával lett megtervezve. A tagolt építészeti tömegek nem a tervezők öncélú játékának eredményei, hanem egy bonyolult városépítészeti problémára adott építészeti válasz.
A társasházban mindkét lépcsőház akadálymentesített lifttel lesz ellátva, amelyekkel a 3. szintig lehet feljutni. A felvonók előtti pihenőkről panorámás kilátás biztosított a város centrumára, valamint a város látványos templomtorony sziluettjeire.
A két lépcsőházból szintenként 6 illetve 7 lakás megközelítése az udvar felöli rövid, ám kellően széles függőfolyosókon keresztül lehetséges.
A lakásokhoz tartozó loggiák intim kialakításúak és a lakás szerves meghosszabbításai tavasztól őszig a kültér felé. A loggiák mélysége szinte mindenhol meghaladja a 2 métert, szemben a 100-120 cm széles, általánosan elterjedt erkélyekkel.
A lakásokhoz a földszinten közös tárolók illetve kerékpártároló biztosítja az emeleti szintekre fel nem kerülő eszközök tárolását.
Az épület első emeletéhez 2 db, összesen közel 400 m² alapterületű tetőkert kapcsolódik. A tetőkertek a lépcsőházi közösségek saját, gépkocsi forgalomtól mentes kertjei, így a lakások saját zöld felülete, amelyek kisebb panorámás kitekintést is biztosítanak déli irányba. Ezáltal a legtöbb első emeleti lakásnak van közvetlen kertkapcsolata.
Nagy hangsúlyt fektetünk a beépítendő anyagok minőségére, de csak egy-két példát említenék. A lakáselválasztó falak pl. nagy testsűrűségű hangszigetelő Porotherm AKU Z téglákból készülnek 57 db-es léghanggátlással (nem pedig normál 30 cm vastag blokktéglából kb. 42 db léghanggátlással), a lehető legnyugodtabb otthoni komfort érdekében.
Ezen felül nem csak a látható, de a falba- és padlóba épített gépészeti elemek is a legnevesebb gyártók termékei közül kerülnek beépítésre. A határoló szerkezetek pedig fokozott hő- és hangszigetelésűek, amit 16 cm lélegző kőzetgyapot hőszigetelés a homlokzaton, 30 cm kőzetgyapot a tetőben garantál.
A tervezett társasház homlokzatát teljes egészében körülvevő kőzetgyapot hőszigetelésről a legfontosabb tudnivaló, hogy „A” tűzveszélyességi osztályú, nem éghető anyag, szemben a manapság leginkább elterjedt polisztirolhab, köznyelven csak „hungarocell”-nek nevezett hőszigetelésekkel, melyek „E” tűzveszélyességi osztályú, éghető anyagok.
Az egyik legfontosabb kritérium volt már tervezés előtt is, hogy a lehető legkorszerűbb, energiahatékony épületet építsük meg, amelynek alacsony az üzemeltetési költsége. Ilyen formán ez is egy befektetés, miután ezek a kritériumok jelentősen növelik a bekerülési költségeket, amelyek „csupán” az üzemeltetés során térülnek meg, ahol viszont érezhető hatásai lesznek. Ez a gondolatiságunk érdekes helyzetet teremt, hiszen a jelenlegi, eladásra szánt új építésű épületek nem mindig ebben a szellemben készülnek, mi azonban elkötelezetten hiszünk abban, hogy megtaláljuk azokat a vevőinket, akik szívesen laknak majd egy korszerű, alacsony üzemeltetési költségű, belvárosi lakásban.
A korszerű épületszerkezeten, szigetelésen és a nyílászárókon túl, az alacsony üzemeltetési költségek lelke a gépészet, amely az egyik legkorszerűbb lesz a ma elérhető megoldások közül. Az épület hűtését-fűtését egy tetőtéri gépészeti központból biztosítjuk 3 darab Daikin inverteres levegő-víz hőszivattyúval. Ez a hőtermelési forma a jelenlegi lehetőségek csúcsa, hiszen ez a berendezés a felhasznált energia kb. 75%-át nyeri a környezetből és 25 %-át pedig a villamos hálózatból, tehát gázra egyáltalán nincs szükségünk. Az épület elektromos energiaszükségletének nagy részét pedig a tetőn elhelyezett 49,6 kVA összteljesítményű, 208 napelemből álló, 350 m²–t is meghaladó napelemmezővel termeljük majd meg.
Az épület hőpótlása padlófűtéssel történik majd, a hűtéséről pedig fan-coil-ok fognak gondoskodni, amelyek igény esetén a fűtésre is rá tudnak segíteni, ez által az épület homlokzatát nem fogják elrondítani ad hoc jelleggel felszerelt kültéri klímadobozok. Természetesen mind a hűtés, mind pedig a fűtés lakásonkénti hőmennyiségmérővel mérhető lesz, így minden lakó egyedileg annyit fizet majd, amennyit használ.
A két lépcsőházban összesen 39 lakás kerül kialakításra, melyek közül mindösszesen három kisebb (50 m²), jellemzően inkább 60-90 m² közötti alapterületűek lesznek. A 3. emeleten 9 db prémium kategóriás kétszintes, két fürdőszobával rendelkező lakás kap helyet. Ezek a lakások ideálisak lesznek pl. nagycsaládosoknak, illetve belvárosi műteremlakásoknak, nagy belmagasságú prémium kategóriás, „loft” lakások számára, 100-130 m² lakóteret biztosítva, tökéletes panorámával a városra.
Bővebb információt a www.erdelyihaz.hu oldalon kaphatnak az érdeklődők, ahol folyamatosan tájékozódhatnak az építkezés készültségéről, valamint a lakások alapterületei is megtekinthetőek lesznek majd.
Kapcsolódó cikkünk: Célegyenesben

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

500 családot látogat meg

Idén karácsonykor sem tétlenkedett Cegléden a Roma Nemzetiségi Önkormányzat:...

Polgármester zsebre tett kézzel

Nagy vita kerekedett a napokban a Ceglédi Panoráma Fórumán,...

Hegesport Egyesület képviselte hazánkat

Hege László, korábbi magyar bajnok, a ceglédi Hegesport Egyesület...

Lőrincz Tamás az olimpiai márványtáblán

December 19-én, a Magyar Olimpiai Bizottság 129. születésnapja alkalmából...

Nagykőrösön találkozott a Világ Mikulása és az ország legfiatalabb Mikulása

A Baon.hu adot részletes beszámolót róla, Nagykőrösön találkozott a...