A száraz ősz nem kedvezett a gombamicéliumokból kinövő gombatestek megjelenésének. Szerencsére viszont 2018-ban komolyabb gombamérgezés nem történt a környéken. Talán a Hantháza erdőrésze egy kivételes terület, ahol korábban többször találtak már gyilkos galócát és voltak is súlyos mérgezések. Most azonban olyan ismertebb fajokra hívjuk fel a figyelmet, amelyeket nehéz mérgező fajokkal összetéveszteni; de a természetben gyűjtött gombát mindig lássa szakértő is, ha valaki csak kedvtelésből gombászik.
A botanikai doktori tanácsban megkérdeztem tudós kollégámat, Rimóczi Imre professzort, lehet-e tudni hányféle ehető gombafaj fordul elő a Kárpát-medencében. Szinte gondolkodás nélkül válaszolt: 250 fajra tehető. Nyilván az őszi sétákat is kísérő fajok száma, pláne itt az Alföldön jóval kevesebb, de azért akad választék. A sziki csiperke (Agaricus bernardii) nem is olyan gyakori errefelé, megtévesztő lehet, hogy az illata nem legkellemesebb, bár a főzéssel eltűnik. De ha figyelmetlenségünk miatt nem is tűnik fel, kellemetlenebb dolog is történhet, mert hogyha a tönkje rózsaszínűvé válik, komisz hasmenés kíséretében megismerhetjük, hogy az bizony egy másik, a piruló csiperke volt. Érdemes viszont a mezei csiperkét biztosra ismerni, mert sokkal ízletesebb, mint a termesztett fajtája.
A régi ceglédi piacon szinte tavasztól őszig árulták, főleg idős emberek a szegfű-gombát (Marasmius oreades), amelyet azért is szeretnek, mert nehéz összekeverni veszélyes fajokkal és könnyen megszárad, szinte a nevéből levezethetően – fűszerként is használhatjuk. A rétek faja, olykor nagy tömegben, boszorkánykörben jelenik meg. Iskolás koromban gyakori feladatom volt, hogy kimenjek szegfűgombát gyűjteni a közeli rétre, mert az egyik nagymamán előszeretettel tett a zöldséges krumplilevesbe, kocsonyába, továbbá a rizses és májas hurkába belőle. Minden ételnek a zamatát átformálta. Van, akit íze és zamata szegfűszegre emlékezteti.
Sok ma környékünkben is a nyárfatelepítés, idővel erdőféle, melyekben egyeseket ki-csavar a szél, térdmagasságban levágva ellopnak vagy bármi más módon visszamarad egy-egy tuskó; ezeken nem ritkán jellegzetes bujasággal megjelenik a kései laskagomba (Pleurotus ostreatus) termőteste. Erről is elmondható, hogy a „vadon termő laska” sokkal ízletesebb, mint a termesztett, de mogyoró vagy keményfa törzsén, forgácsán viszont kimondottan ízletes laska terem. Sikeres „vadászat során” nem ritka több kg-os termőtestet is lelni, akár 3-4 m-es részein egy fának. Mindez azt jelenti, hogy élő és elhalt fás részeken egyaránt megtelepedhet. Egyik évben Wernigerode-ben láttam, hogy az erdőgazdaság a letermelt fák tuskóját e gombával beoltva siettették a lebomlásukat. Kíméletes termőtest levágást követően néhány hónap után újra megjelenik a termőtest és gyűjthető; sőt enyhe télben, mint a sárga gévagomba (Grifola sulfurea), amely Berda József kedvence volt Cegléden, képes hajtani. Élő fákon fordul elő, pl. a Vásártér melletti fasoron, az főleg levesbe és főzelékekbe való.
Errefelé, még a Putri-sarki erdőben, meg a Gyurka-dombnál meleg és esős időben is ritkán találni sárga rókagombát (Cantharellus cibarius), aminek lehetne bizony örülni is, mert másféle ízeket tartogat számunkra, mint a felsorolt többi gomba. Szinte mindenféle gombás ételekhez való, viszont nem célszerű szárítani, mert nagyon megkeményedik és nehezen puhul utána.
Viszont a nagy őzlábgomba (Macrolepiota procera) egészen gyakori, szinte a késő őszi erdőket, ligeteket uralja; ráadásul könnyű felismerni, csak kis esély van a tévedésre. Nagy gond a legtöbb természetben is gyűjthető gombánál, hogy gombaszúnyog, gombalégy fertőzése miatt, a rovarkártevőnek lárvája ízlésromboló, és nem is kívánja az ember elfogyasztani az ilyen gombafejeket. Pedig mennyire jó a gombafejet kirántani; vagy az ugyancsak megtisztított tönkkel együtt készíteni belőle gombapörköltet, jó szaftosan, hogy ne maradjon „szárazon” a hozzá főzött galuska sem. Viszont jótékony hatású, ha egy-egy kanál zsíros tejföllel is nyakon öntjük kedvenc ételünket. Mivel a gombafej rostos állományú, elég nehezen szeletelhető.
A kőrösi erdők felé véve utunkat, nem felesleges kíváncsiskodás, mert most gyakran mutatkozik az ízletes vargánya (Boletus edulis). Ligetes részeken, erdőszéleken fordul leginkább elő. Az erdei vadak felismerik, és szívesen lakmároznak belőle. Füves ösvények, utak mentén is találkozhatunk vele. Jól tárolható, bírja a piacoztatást is; viszont az idős részek csöves állománya főzéskor elnyálkásodik.
Még ma is mosolyra derít egy kőrösi ismerősöm, aki a gyűjtésből sem tudta mennyi az elég, de a bográcsban elkészített pörköltből sem, hogy mennyit egyen egy ültő helyében. Hétköznapi nyelven szólva, alaposan bezabált belőle. Ez lett volna még a legkevesebb, hanem az az undor, ami kifejlődött benne, megmaradt. Ha találkoztam vele, évekig a vargánya név hallatán összeborzadt; talán az iszonya azért már elmúlt neki, meg nem is ugratom többé. Egy közepes adag azonban most is jól jönne belőle.
ESDÉ
Fotó: SD fotó
Győrben bevizsgáltattam a gombát. Ceglédi csiperke. Sosem hallottam még róla. Lehetséges?