20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Ifjú városvédők a Gerje-parton

A legutóbbi városi szintű szemétgyűjtési naphoz a Városvédő és Szépítő Egyesület nem tudott csatlakozni, ezért az elnökség Dr. Túri József javaslatára, utólagosan önálló takarítási akciót szervezett a Gerje partjára.

Az ifjúsági tagozat legfiatalabb csoportját, Hernádiné Hiba Judit fogta össze, bevonva a szülőket is. Október 27-én népes társaság jelent meg az ugyeri hídnál. Fél délelőttös közös munkájuk eredményeként, több zsák szemetet, számos elhasznált gumiabroncsot, sok üveget gyűjtöttek össze a két parton és a patak vizéből.

Kérdésemre Dr. Túri József elmondta: évente szervez ilyen már-már hagyománynak is mondható, környezetünket megtisztító akciót. Külön öröm volt számára, a szülők-gyerekek közös munkája. Maguk is az unokákkal együtt dolgoztak, mert szerinte a személyes példamutatásnál soha nem kell meggyőzőbb érv. Ez a nap is jól bizonyította, a városvédők milyen fontosnak tartják környezetünk védelmét. Nem csak beszélnek róla, hanem tesznek is érte!

A munka végeztével a Túri család üdítővel, kemencében sült pogácsával, pizzával kedveskedett a „munkásoknak”, amit köszönve, szíves-örömest elfogadtak.

Kocsis István
Több kép itt…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....