20 C
Cegléd
2025. július 11. péntek
spot_img

Cegléden járt a Jobbik elnöke

Cegléden egyeztetett a Volner János választókerületi elnök kizárása kapcsán kialakult helyzetről az alapszervezetek képviselőivel Sneider Tamás a Jobbik elnöke és az Országgyűlés alelnöke.
Sneider Tamás a nem sajtónyilvános esemény előtt nyilatkozott lapunknak: „Elnökké választásomkor ígéretet tettem, nagy hangsúlyt helyezek a választókerületek látogatására. Volner János kizárása volt az ok, ami miatt most újra Ceglédre látogattam, mert a történtek jogosan vetnek fel kérdéseket a tagság körében. A mai napon beszélgetünk a választókerület tagságával arról, hogyan élték meg az eseményeket, mit gondolnak és mit javasolnak. Szeretnénk minél gyorsabban rendezni a helyzetet, mert most nincs a választókerületnek elnöke, csak szervezője és azért is, mert ez nagyon erős Jobbik-os választókerület, az előző választáson 33-34 %-ot értünk el.”


A Jobbik nemcsak Volner János utódját keresi, hanem a szintén lemondott és a pártból is kilépett Terecskei Ágnes ceglédi Jobbik elnökét is. A választókerület vezetője most Szeremi Anikó szervező.
– Meghirdettük Cegléden is az Ellenállás programját. Figyelemfelkeltő akciókat, aláírásgyűjtéseket fogunk szervezni, sokkal aktívabban szeretnénk politizálni az utcán. – nyilatkozta lapunknak az egyeztetés után Horváth Gábor önkormányzati képviselő arra utalva, hogy szeptember végén a párt kongresszusán egyhangúlag elfogadták a Nemzeti Ellenállás Kiáltványát. – Ennek a programnak mentén szerveződik újra a Jobbik Cegléden, amely egységes, mind a három önkormányzati képviselő egyetért az irányvonallal. Miután Terecskei Ágnes korábbi elnök nem tudta felvállalni ebben a szellemben a vezetést, így egyelőre keressük azt az irányító személyt, aki akarja és tudja felvállalni az intenzív utcai politizálást.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...