20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Hajléktalanok – advent idején

Néhány napja a ceglédi hajléktalanszálló kerítését újították fel a lakók önkéntes munkával. Korábban a szalétlit varázsolták újjá a Magyar Vöröskereszt Gondoskodás Hajléktalanokat Ellátó Intézmény pártfogoltjai, de az udvar növényzetének rendben tartását is örömmel végzik.

–         Munkaterápiának is felfogható, hogy a környezetük rendben tartásáról gondoskodjanak, ami közösségi élmény is, sőt ha az idő engedi, a kinti munkát mindig bográcsozással kötjük össze. A közösségi munka segíti, hogy alkalmazkodjanak egymáshoz, a kapcsolatteremtő készség javuljon és csapatmunkában is fejlődjenek – mondta el lapunknak Szlankó Andrea, az intézmény vezetője.

–         A hajléktalanszálló lakói közül többen végeznek Cegléden közmunkát, a többiek is eljárnak dolgozni?

–        Igen, nagyon sokan járnak munkába. Van, aki idénymunkákat végez, másnak van állandó munkahelye, de ez még nem jelenti, hogy a problémáik megoldódnak. Nem elég ugyanis munkát adni nekik. Általánosan elmondható, hogy akik a fedél nélküliek életet élik, azoknak személyiségfejlődési problémáik is vannak, gyenge az önérdek-érvényesítő képességük, konfliktuskezelésük, krízishelyzet-megoldásuk, alkalmazkodóképességük, kötelességtudatuk, szabálykövetésük, így életformájukká válhat ez az állapot. Ők nehezen motiválhatók. Tehát, ha lesz is munkájuk, mert egészségügyileg erre alkalmasak, akkor is elképzelhető, hogy hamar feladják, otthagyják a munkahelyet. Őket lelkileg-mentálisan is fel kell erősíteni, hogy ne csak megszerezzék az állást, de meg is tudják tartani. Persze, vannak sikertörténetek is: egy pár új életet kezdett, munkájuk és otthonuk lett, azóta összeházasodtak, albérletben élnek. Az ősz folyamán is két lakónk költözött albérletbe és kezdett önálló életet. Vannak olyan lakók is, akik a jövedelmükből előtakarékoskodnak, hogy majd új életet tudjanak kezdeni.

–         Csak télen a hideg beálltával, vagy nyáron is vannak lakói az intézménynek?

–         Vannak, akik télen-nyáron itt tartózkodnak, mások nyáron tanyára mennek ki idénymunkára dolgozni és amikor lejár a megállapodásuk, akkor jönnek be a szállóra. Olyan is előfordul, aki a jó időben a „szabad” életet választja és csak a hideg beálltával kéri elhelyezését az intézményben. A ceglédi szálló családias jellegű, ismerjük a gondozottakat, sokan több éve élnek itt. Én 2,5 éve vagyok a szálló vezetője, de volt egy lakó, aki 8 évet töltött itt, végül sikerült elhelyezni őt egy szociális otthonban, mert egészségi állapota miatt erre volt szükség.  Egyébként sokszor félreértésre ad okot, hogy a mi intézményünk – mérete ellenére – országos ellátási területű, így nem utasíthatunk el senkit, amennyiben van férőhely, de ha egy helyi és egy távolabbról érkező kéri a felvételét, akkor a ceglédieknek szoktunk elsőbbséget adni.

–         Milyen ellátást tudnak adni – a fedél mellett – Cegléden a lakóknak?

–      Hallani, hogy országszerte zsúfoltak a szállók, nálunk is sokan vannak az éjjeli menedékhelyen, de a fővárosiakkal ellentétben mi plédet, törölközőt is tudunk adni, mert adományként kapjuk mind a fenntartónktól, a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezetétől, mind pedig a lakosságtól.  Élelmet is tudunk biztosítani az intézményi költségvetésből, akár felvágottat is, és gyakran kapunk főtt ételt adományba éttermektől, magánszemélyektől. Ha kapunk konzervet, azt is szétosztjuk. Mosási, fürdési lehetőség szintén adott. Jelenleg a befejezéséhez közeledik a fürdők és mellékhelyiségek felújítása, a szellőzőrendszer modernizálása. Ezen kívül lelki-mentális gondozást is végeznek a kollégák, ügyeket intéznek, információt nyújtanak, jogi tanácsot adnak.

      Sok a segítő szándékú, adományozó ember, amit ezúton is nagyon köszönünk, de nem mindig kérdezik meg, mire van szükség, mit tudunk hasznosítani. Sokan selejteznek ilyenkor és nyári ruhákat adnának, de nem tudjuk tárolni, mert nincs helyünk. Mások téli ruhát adnak, pl. szövetkabátot, de nem lehet kimosni mosógéppel, a tisztíttatást nem tudjuk megoldani, és ez higiénés okokból nem megfelelő.  Ezeket az adományokat is nagyon szívesen fogadják olyan intézményekben, akik ügyfélköre szélesebb a miénknél, például a Családsegítő Szolgálat, a Máltai Szeretetszolgálat, vagy a Caritas.  Ezért azt kérem, ha szeretnének adakozni, adományozni, hívjanak bennünket és érdeklődjenek, mire van szükség.

–         A karácsonyt hogyan ünneplik a szállón?

–       Minden karácsony előtt részt veszünk a Mikulás-futás eseményén és a fenyőfadíszítő versenyen. Karácsonykor minden évben oklevéllel és egy kis külön ajándékcsomaggal jutalmazzuk azokat a lakókat, akik év közben sokat tettek az intézményért, saját környezetükért. Minden évben van egy kis zenés ünnepség, Gór Nagy Era szokott jönni hozzánk énekelni. Tavaly a lakók is írtak egy-egy verset, egy kis megemlékezést, amit elmondtak, felolvastak.  A kollégák is elszavaltak egy-egy megható verset a karácsonyfa mellett, nagyon meghitt ünnepünk volt. Karácsonyeste egy kis csomagot is átadunk minden gondozottnak ajándék gyanánt, amit mi állítunk össze – benne kávé, gyümölcs, szaloncukor – és együtt elfogyasztjuk az ünnepi vacsorát és a süteményt, amit a jószívű adományozóktól kapunk.

Hasonló hírek

1 hozzászólás

  1. Ez egy részben igaznak mondott valami. A Ceglédi Vasút állomáson tanyázó hajléktalanokkal mit kezdenek ők miért nincsenek a szállón.. Nap mint nap látom őket ott.. Sokszor le sem lehet ülni tőlük.. És a váró teremben sem lehet még maradni mert olyan taszító szaguk van… ha ennyire jó a hajléktalan szálló őket miért nem helyezi el.. Itt nem a rendőrségnek, Vasútőrsének kellene tenni valamit hanem a hajléktalan szállonak… Gondoskodni az elhelyezésükröl, ételt, italt, kapjanak.. Erre lenne esze a szállonak…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....