19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Gólzáporos döntetlen a Siófok ellen

Háromszor kerültünk hátrányba a Siófok ellen, de mind a három alkalommal egyenlíteni tudtunk, ami pozitívuma a mai mérkőzésnek, de a sok kapott gólnak nem örülhetünk.

Fontos találkozó várt ránk vasárnap ebéd után a Siófok ellen, hiszen a bentmaradásért folytatott harcban egyik ellenfelünket fogadtuk „hazai” pályán. Fontos lett volna a három pont megszerzése, hogy távolodjunk az utolsó helyezett csapatoktól, de ez sajnos nem sikerült.

Pedig jól kezdődött a mérkőzés már a harmadik percben nagy labdát adott Nyilas Oldalnak, aki a kapussal szemben állva lőhetett kapura, de a kapus lábában elakadt a lövés. A folytatásban a mezőnyben folyt inkább a játék, komoly helyzetek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem, bár a 21. percben Nagy erőszakos labdaszerzése után nagy helyzet alakulhatott volna ki, de a labdája pár centivel hosszabb volt Nyilasnak. A Siófok ellenben helyzet nélkül, első jól sikerült támadásából gólt tudott szerezni a 23. percben. 0:1

Négy perccel később ismét Oldal került nagy helyzetbe, de a lövése a kapus kezei között kötött ki. Egy perccel később azonban már sikerült a kapuba találnunk Nyilas oldalsó szabadrúgásába senki nem ért bele, így a kapu hosszúoldalában kötött ki a labda. 1:1

A folytatásban is mi maradtunk veszélyesebbek, a többnyire mezőnyben zajló játék közben egy-két veszélyes akciót végig tudtunk vinni a félidő végéig, de a végén mindig valami hiba csúszott a támadásban, így elmaradtak a komolyabb lehetőségek.

Sajnos már az első félidő végéhez közeledve megsérült Nyilas Elek, akinek a helyére még a szünet előtt Csirmaz jöhetett. A második játékrész elején a Siófok második helyzetéből megszerezte második gólját és ezzel ismét vezetett a találkozón. Egy perccel később Nagy végzett el remekül egy szabadrúgást, a középen érkező Oldal pedig megszerezte idénybeli 12. találatát, amivel most már egyedüliként vezeti az NB II góllövő listáját a bajnokság féltávjánál! Nagyszerű teljesítmény ez a ceglédi játékostól.

A gyors gólváltás után a korábbi mederben folyt tovább a mérkőzés, míg nem a 62. percben folytatódott sajnos az a trend, ami már néhány mérkőzés óta jellemzi a csapatot, hogy egy egyéni hiba után gólt kapunk. Most nem sikerült felszabadítani a kapunk előtt, amit azonnal megbosszult a Siófok és harmadszor is megszerezték a vezetést. 2:3

Pár perccel később jött a vendégek egyetlen helyzete, amiből nem lett gól, ami szerencse, mert ezzel eldöntötték volna a találkozó sorsát. Így azonban maradt esélyünk legalább az egy pontot itthon tartani, ami kis szerencsével sikerült is a 80. percben, mikor Nagy remek beadása után Csirmaz szépen fordult le és lőtt kapura, a labda pedig végül egy vendég védőről pattant a kapuba. 3:3

Sajnos a Vasas ellen is jellemző hibák nem tűntek el a játékunkból, így pedig hiába rúgtunk 3 gólt is a találkozón, a hibáinkat jól kihasználó Siófok elvitt egy pontot Tiszakécskéről.

Folytatás vasárnap ismét „hazai” pályán a Csákvár ellen.

Kőházi Ádám
cegledfoci.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...