10.9 C
Cegléd
2024. április 18. csütörtök
spot_img

Közgázos diákok az Európai Parlamentben

2018. november 26-án, hajnal fél 2-kor indult az a 24 ceglédi diák, akik november 27-én, az Euroscola program keretein belül, az Európai Parlamentben képviselték hazánkat.

Ezt a lehetőséget a Ceglédi SzC Közgazdasági és Informatikai Szakgimnáziuma diákjai az Euroscola-játékon nyerték, ahol a tanulók Európa földrajzáról, történelméről, gazdaságáról valamint az Európai Unióról szerzett tudásukról adhattak tanúbizonyságot.  Az online vetélkedőben a 4 legjobban szereplő csapat 24-24 diákkal részt vehet az Európai Parlament szimulációs játékán, ahol a diákok belepillanthatnak az EP képviselők munkájába. Ezt a lehetőséget 9 tanuló nyerte el, a többi 15 helyért pályázhattak a diákok.

A Közgáz már 2 éve az Európai Parlament Nagykövetiskolája, így az iskola diákjai nap mint nap lehetőséget kapnak arra, hogy az Európai Unió működéséről tanuljanak. A Strasbourgba készülő diákok 9 héten át a kialakított munkacsoportokkal dolgoztak, hogy helyt tudjanak állni az Európai Parlamentben is, ahol 22 európai ország 550 diákjával kellett együttműködniük, és olyan komoly ügyekben döntést hozniuk, mint, a fiatalok munkavállalása, migráció, környezetvédelem és a megújuló energiaforrások használata, vagy Európa kulturális öröksége.

Az Európai Parlamentben a programok délelőtt 10 órakor, az egy perces bemutatkozó prezentációkkal kezdődtek, ahol minden ország egy vagy két diákja mutatta be az iskolát, a várost és az országot, ahonnan jöttek. A magyar kultúrát és a ceglédi Közgázt bemutató beszédet Bugyi Roland és Tóth Andrea tartotta. A beszédek befejeztével az Európai Parlament Igazgatói tartották meg prezentációikat, hogy bemutassák az EU és az EP működését. Ezután a diákok egy német képviselőnek, Dennis Radtke-nak tehették fel kérdéseiket. Az ebédszünetben vette kezdetét a Eurogame, ahol a diákok 4 fős csoportokban töltöttek ki egy, az EU 24 hivatalos nyelvén összeállított tesztet. A szünet után az 5 munkacsoport önálló megbeszéléseket tartott, majd ezek után az ülések után a diákok szavazhattak a munkacsoportok által összeállított tervekről, javaslatokról. A nap végére mind a 24 diák tanulságos és életre szóló élményekkel gazdagodott.

Az európai parlamenti napon kívül a közgázosok jártak még a Maginot-vonal egy bunkeréből kialakított múzeumban, ahol az elzászi terület történelmét járhatták végig, jártak Strasbourg óvárosi részén, a Petite France-ban, valamint a Dómnál. Franciaországból visszafelé megálltak Stuttgartban, ahol végigjárták a Mercedes Múzeumot. Ezek alatt a programok alatt a légkör családias és vidám volt, a közgázosok közvetlenek és barátságosak voltak egymással.

Habár fárasztó volt, és az érkezéstől 27-éig nem igazán tudtuk kipihenni magunkat, biztosan állíthatom, hogy mind a 24-en szívesen mennénk megint, ha úgy hozná az élet. Köszönjük a szervezést és a felkészítést tanárainknak, Gálné dr. Békés Györgyi és Czerovszki Mónika tanárnőnek.

Kátai Klaudia 12. a

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...