12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

120 év – 120 diák – Némedi Zoltán

Némedi Zoltán a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségizett, a Református Általános Iskolában tanít testnevelést. A hazánkban még kevéssé népszerű canicross sportágnak hódol, s ér el remek eredményeket hazai és nemzetközi versenyeken.

– Nyolcadik osztály után a gimit választottad Milyen elképzeléseid voltak a továbbtanulást illetően?

Akkor még nem tudtam pontosan, hogy a későbbiekben mivel szeretnék foglalkozni, így jó intézménynek tűnt a gimnázium. Úgy gondoltam, hogy az alatt a négy év alatt megtalálom majd a számításaimat.

– Milyen volt az osztályod?

Kürti Györgyné Nóra néni volt az osztályfőnökünk, akinek a keze alatt remek közösséggé formálódott az osztályunk. Szíves emlékszem a ma is népszerű fordított napra, a sok sportversenyre, melyekkel igyekeztünk öregbíteni iskolánk hírnevét. Meghatározó volt számunkra ez a négy év, életre szóló barátságok születtek. Természetesen nem mehetek el szó nélkül Kürti Gyuri bácsi felejthetetlen földrajz órái mellett és máig értetlenül állok Kiss Lajos tanár úr tekintélye előtt, aki szótlanságra bírta osztályunkat.

– És lassan dönteni kellett a pályaválasztásról is.

Eleinte állatorvos szerettem volna lenni, ezért biológia-kémia fakultációra kezdtem járni. A fakultáció alatt körvonalazódott, hogy a kémia nem az én világom, ezért a sport felé fordultam.

– Hol tanultál végül tovább?

Érettségi vizsgát 1997-ben tettem. A gimnázium után a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi karán tanultam tovább, ahol előbb testnevelő tanárként végeztem, majd később atlétika szakedzői diplomát is szereztem, s végül a gyógytestnevelés szakot is elvégeztem.

– Pillanatnyilag mit csinálsz?

Jelenleg a Református Általános Iskolában negyedik osztálytól egészen nyolcadikig tanítok testnevelést, illetve gyógytestnevelést, emellett osztályfőnök is vagyok, valamint a testnevelés munkaközösséget vezetem.

– Testnevelőként természetes, hogy magad is sportolsz. Úgy tudom, hogy egy Magyarországon még kevéssé ismert és kevesek által művelt sportágba szerettél bele és érsz el kiváló eredményeket.

Életem korai szakaszában inkább az atlétika területén, azon belül a közép-hosszútávfutásban értem el sikereket. Többek között országos bajnoki címet, egyetemi-főiskolás bajnoki címeket, valamint számos országos bajnoki bronzérmet szereztem. Jelenleg elsősorban az atlétikus kutyasportokban jeleskedek. Számos magyar bajnoki cím mellett az európa-bajnoki bronzéremre, és a világbajnoki negyedik helyezésre vagyok a legbüszkébb. Ezek a sikerek mindig nagy lendületet adtak. Azt sugallták, hogy érdemes keményen dolgozni. Ez az, amit tovább tudok adni diákjaimnak.

– Ma még furcsán hangzik, hogy atlétikus kutyasport. Mesélnél egy kicsit erről a sportágról?

Már 12 éve hódolok ennek a sportágnak. Ez a sport hazánkban kevésbé ismert, viszonylag kevés követője van. A kutyával futást, mint sportágat kevesen művelik Magyarországon. A canicross francia eredetű sport, amely lehetőséget nyújt arra, hogy négylábú társunkkal együtt mozogjunk a szabadban. A futás közben a kutya és gazdája egy rugalmas pórázzal összekötve együtt teljesíti a versenytávot. A canicrosson kívül még a scooter avagy tereproller kategóriát is kedvelem, ami szintén atlétikus kutyasport. Itt a kutya, vagy két kutya egy rollert húz, amit a versenyző rollerező mozgással hajt.

– Bár nem állatorvos lettél, mégsem szakadtál el egészen az állatoktól.

Így van. Bár régi álmom nem teljesült, de az állatok iránti szeretetem ilyen módon megmaradt. A canicross egy igazán jó sport az állatbarát futóknak. A kutyák számára öröm minden, a gazdával töltött foglalkozás, ha futóként társaságra vágyunk, vagy ha lusta kutyásként motivációt keresünk, akkor ez a sport a nekünk való!

Köszönöm a beszélgetést.

Volter Etelka

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...