20.6 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Minden Ké(P)pen Nagykőrös 2018 – Átadták a közönségdíjakat

A „Minden Ké(P)pen Nagykőrös 2018.” című fotópályázat Nagykőrös Város Önkormányzata koordinálásával és a KÖVA-KOM Nonprofit Zrt. közreműködésével valósult meg, melynek célja, hogy Nagykőrös, – az Alföld szívében húzódó „zöldváros”- mely hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt évek során, – különböző nézőpontokból való, egyedi megjelenítése, méltó örökségként szolgáljon a jelen és a jövő generációja számára.

A fotópályázat idén is kiírásra kerül „A Virágos Nagykőrösért” pályázattal együtt.

A 2018-as fotópályázat díjátadó ünnepségére tavaly novemberében került sor, ezzel egy időben közönségszavazást is indítottunk minden témakörön és kategórián belül. A képekre a kiállítás helyszínén, az alattuk található sorszámuk alapján lehetett voksolni 2019. január 9-éig.

  • Ifjúsági kategóriában közönségdíjas lett Kalmár Zsófia, Nagykőrös természeti értékei témakörön belül Bokrosi Naplemente című pályamunkájával.
  • Felnőtt kategóriában közönségdíjas lett Major Edina, Nagykőrös természeti értékei témakörön belül Kacsaélet című alkotásával.
  • „Nagykőrös, az ’ezerarcú’ város” témakörében, Ifjúsági kategóriában közönségdíjat kapott Bognár Fanni, A város szeretete, melegsége című pályamunkájával; valamint

azonos szavazattal, ugyanezen témakörön és kategórián belül Farkas Ferenc Szabolcs, Havas tér című alkotásával.

  • Felnőtt kategóriában, „Nagykőrös, az ’ezerarcú’ város” témakörében közönségdíjas lett Palotainé Grónai Éva, az Izzó Naplemente című fotójával.
  • „A 650 éve város, Nagykőrös épített emlékei” témakörben, Ifjúsági kategóriában díjazott lett Sallai Anett: Szivárványos Városom című munkájával.
  • Felnőtt kategóriában a közönségdíjat nyerte Bogáromi Lászlóné Éjszaka a múzeumnál című fotójával.

Gratulálunk a díjazottaknak!

Több kép itt…

Forrás: nagykoros.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....