7.8 C
Cegléd
2024. március 25. hétfő
spot_img

A lehetőségek városa: Cegléd

Az NBI-es Cegléd együttesében játszó négy korábbi növendékünk igencsak különleges helyzetben találta magát szerdán, a juniorválogatott felkészülési mérkőzésén.

A nemzeti együttes színeiben éppen klubcsapatuk ellen kellett pályára lépniük, ráadásul mindezt Balatonbogláron, vagyis akadémista éveik helyszínén kellett megtenniük. Gábor Marcell, Kecskeméti Tamás, Schäffer Zsolt és Spekhardt Gergő, illetve jelenlegi klubedzőjük, Jakab László, a találkozó után beszéltek az eddigi tapasztalatokról, és a közös munkáról.

Jakab László, a Ceglédi KK SE vezetőedzője bátran nyúl a fiatal hazai kézilabdázókhoz, akikkel ráadásul hosszú távra tervez:

„A Ceglédben igyekszünk olyan tehetséges magyar játékosokat szerepeltetni, akik valóban megérdemlik a lehetőséget, mi pedig ezzel szeretnénk segíteni a fejlődésüket. Természetesen az lenne ideális, ha a fiatal kézilabdázók minden NBI-es klubnál megfelelő játéklehetőséget kaphatnának, de az eredménykényszer miatt az edzők sokszor inkább kész játékosokat próbálnak venni. Mi a fiatalokra építünk, s ha sikerül kiharcolnunk a bent maradást, akkor sokáig együtt dolgozhatunk velük. A NEKA fiataljai jó alapot kaptak itt az akadémián, Gábor Marcell most az első számú balátlövőnk, igazi húzóember a csapatban. Úgy látom, jól érzi magát nálunk, és mi is számítunk rá. Kecskeméti Tamás is remekül beilleszkedett, remélem, hogy a két új fiú, Schäffer Zsolt és Spekhardt Gergő is hamar megtalálja a helyét.”

Schäffer Zsolt Tatabányán kezdte el a 2018/19-es szezont, majd fél év után kölcsönjátékosként érkezett Ceglédre, amit egyértelműen pozitívan változásként értékel:

„Természetesen kikértem Gábor Marci és Kecskeméti Tamás véleményét, és miután elmondták, hogy jók a körülmények, remek a közösség és van fejlődési lehetőség, a Cegléd mellett döntöttem. Ebben a korban a játéklehetőség a legfontosabb, egy hete vagyok a klubnál, remélem, hogy sikerül beépülnöm a csapatba és a figurák megismerése után sokat segíthetek majd.”

Ugyancsak most érkezett Spekhardt Gergő, aki Vecsésről tette át székhelyét Ceglédre.

„Örülök, hogy régi NEKA-sokkal játszhatom együtt, így sokkal könnyebb a beilleszkedés. Az edzések jó hangulatban telnek, én nagyon jól érzem magam. Jó látni, hogy az edzőnk kritikus pillanatokban is bátran pályára küldi a fiatalokat, a csapattársak pedig rengeteget segítenek nekünk.”

Gábor Marcell igazi húzóemberré vált az őszi szezonban, 15 mérkőzésen 51 gólt szerzett, ezzel ő a második legeredményesebb játékos a keretben. A kiváló balátlövőnek sokat segített, hogy társai hamar befogadták.

„Cegléden nagyon családias a légkör, az öltözőben rettentő jó a hangulat, sokat fejlődtem, hiszen szerencsére kezdettől sok játéklehetőséget kaptam, amit igyekszem gólokkal meghálálni. Az elején természetesen megilletődött voltam, amikor telt ház előtt kellett fontos mérkőzéseket játszani, de meccsről meccsre érzem az előrelépést és azt, hogy rutinosabbá válok.”

Kecskeméti Tamás egy évet töltött Vácon, ezt követően, ősztől igazolt a ceglédiekhez, így már látja a különbséget az akadémia és az NBI-es szint között.

„Az élvonalban egészen másképp gondolkodnak a játékosok. Ezen a szinten mindenki egyformán edz, közel azonos teljesítményt nyújt, de fontos szituációkban sokat számít a rutin, és végül minden fejben dől el. Ha valaki több ezerszer átélt már egy helyzetet, sokkal nyugodtabban tud döntéseket hozni, ebben nekem is fejlődnöm kellett. Jakab László vezetőedző kiváló szakember, bízik bennünk, és ha a fiatalok hibáznak is, nem szorulnak háttérbe, szóval ez az egyik legideálisabb hely a fejlődésünk szempontjából. Jól ismerjük egymást a játékosokkal, így elég érdekes volt a juniorokkal a csapattársaim ellen játszani, nagyon élveztem.”

Forrás: neka.hu
Fotók: Tompos Gábor

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....

Új üzemeltető a balatonszárszói tábor élén

A március 21-ei testületi ülésen több mint egy órát...

Újabb feljelentés

Feljelentést tett a Ceglédi Rendőrkapitányságon Horváth Gábor korábbi önkormányzati...

Állami kitüntetés

Kurdi Viktor a BÁCSVÍZ Zrt. elnök-vezérigazgatója a Magyar Arany...

Vádemelés a tolvajbanda ellen

A nagykőrösi rendőrök vádemelést javasolnak öt tolvajjal szemben. A...