4.2 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Más időpontban a Nyitott Pince nap

Az eddigiektől eltérően idén nem Pünkösd vasárnapján június első hétvégéjén rendezik Cegléden a Nyitott Pince Napokat, hanem hétfőn, mert erre a hétvégére esik a Laskafesztivál is. Bán Lajos olvasónk arról panaszkodva írt lapunknak, hogy ezzel hátrányba kerül a borászok és borkedvelők ünnepe.

„Már megint elcseszték a szervezők a Nyitott pince napokat. Évek óta, ez olyan mostohagyerekük. Eddig mindig vasárnap volt, és hétfőn mindenki pihentetett, most a lényegét vették ki. Hétfőre tették, amivel nagyon sokan nem értenek egyet. Ezzel kivégzik ezt a rendezvényt. Évről évre fejlesztik vissza, és végül érdeklődés hiányában megszűnik. Máshol a pincenapok nagy városi rendezvény, csak nézzünk körbe a környező városokban, falvakban. Ha ez ráépülne a vasárnapi laskanapra hibátlan megkoronázása lenne a rendezvénynek! Főleg mióta kitették a városból, mindenki csak méltatlankodik, hogy nem az igazi. Ellenben mikor bent volt a városban… Köszönöm a közös gondolkodást, Tisztelettel: Bán Lajos”

Lapunk megkereste Détári Lukács Ágnest, a Kossuth Művelődési Központ Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatóját:

-Mi volt az oka a Nyitott Pince Napok időpontja áttételének?
– A Pünkösdi Nyitott Pince Napokat a korábbi években valóban mindig Pünkösd vasárnapján rendeztük meg, ebben az évben viszont ugyanerre a napra esett a Laskafesztivál zárónapja, a Nemzeti Vágta előfutamával, emiatt került át ez alkalommal vasárnapról hétfőre az alábbi indokok miatt: alapvető szervezési szabály, hogy hasonló közönséget vonzó rendezvényeket nem teszünk ugyanarra az időpontra, hiszen ebben az esetben megoszlik a közönség, ami mindkét programnak rosszat tesz. A ceglédi borászatok, amelyek részt vesznek a Nyitott Pince Napokban, ugyanúgy részt szoktak venni a Laskafesztiválon, árusítóként kitelepülnek a borszigeten lévő faházakba, így nekik sem szerettünk volna kedvezőtlen hatást, hogy ugyanarra a napra 2 rendezvényük legyen. A Laskafesztivál egy 3 napos nagy rendezvény, melynek szervezése és lebonyolítása során nem tud a csapatunk osztódni, párhuzamosan több rendezvényt vinni. A Tourinform Irodával szintén az előző helyzet áll fenn, ők árulják a kóstolójegyeket, buszjegyeket a Nyitott Pince Napon, viszont a Laskafesztivál 3 napján végig kitelepülnek az információs faházzal a Laskafesztivál területére, így szintén nem megoldható, hogy egyszerre 2 helyen legyenek jelen az iroda munkatársai.

– Mi a terv hosszú távon a Nyitott Pince Nappal?
– Valóban szerencsés megoldás volt a korábbi vasárnapi pincelátogatás, hiszen így mindenki pihenhetett a következő napon. A jövőben is a korábbiakhoz hasonlóan tervezzük a rendezvény szervezését, azaz a vasárnapi napra tervezzük, az idei évi változás kényszermegoldás volt a fenti okok miatt. Fontosnak tartjuk a pincenapok megszervezését, hiszen a borkedvelőknek lehetőséget nyújt a ceglédi borkultúra megismerésére, egyben kellemes rendezvény baráti társaságok számára. A Nyitott Pince Napok helyszínei mindig is a ceglédi és cegléd környéki borászatok voltak, így nem értelmezhető a „kivitték a városból a rendezvényt” hozzászólás. A közös gondolkodásra nyitottak vagyunk, szeretettel várjuk a javaslatokat és a megkereséseket is, főként, ha a javaslattevő fél együttműködő, elfogadó hozzáállással bír és kulturált módon teszi ezt meg.

Fotó: programturizmus.hu, a kép illusztráció.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...

Hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről

Tisztelt Ingatlantulajdonosok!                                 Az alábbiakban tájékoztatjuk a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételéről: A...

Cegléd pártján – A Ceglédért Független Egyesület jelöltjei

A június 9-ei önkormányzati választáshoz közeledve a Ceglédért Független...

A Fidesz-KDNP bemutatta a képviselőjelöltjeit

A FIDESZ ceglédi szervezete is bejelentette a június 9-ei...