19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Dalárda a Tizesben

2019. március 9-én a Ceglédi Kürtös Népművészeti Egyesület szervezésében létrejövő hagyományteremtő rendezvénynek a Tizes Vintage Bar adott helyet. Az est folyamán felcsendültek a 48-as eseményhez kötődő katonadalok, valamint a különféle tájegységekhez kapcsolódó régi- és új stílusú népdalok.

„A Ceglédi Táncegyüttesből nőtte ki magát a Kürtös Népművészeti Egyesület, így jelenleg egy teljesen önálló szervezetként működünk, amely három műhelyből áll. Ennek részeként, a zenei műhely keretein belül született az ötlet, hogy a baráti társaság által szerveződött estéket szervezhetnénk akár a város számára is nyitott, meghirdetett programként. A rendezvény létrehozásával elsősorban annak közösségformáló jellegét szeretnénk megragadni.” – Így mesélt a kezdetekről Albert Ágnes, a népzenei műhely vezetője.

Mint ahogyan az már a kocsma megnyitóján is elhangzott, az új tulajdonosok – Kabdebó Flórián, Lovas Antal és Rajta László – célja a magyar minőségi kézműves termékek széles kínálata, és mindemellett kulturális élményátadás az arra fogékony közönségnek. Ennélfogva a tulajdonosok örömmel fogadták a kezdeményezést, a kultúrkocsma létrehozását.

Az eseménysorozat elsősorban a magyar kultúrkör jeles napjaihoz, illetve szokásaihoz kötődően szerveződik, így évszakonként legalább egy alkalommal kerül majd megrendezésre, ám ez igény szerint változhat. Ennek köszönhetően hasonlóan kellemes estékre számíthatunk majd a nyári aratás környékén, illetve az őszi szüret időszakában.

Az érdeklődők további információkat szerezhetnek a Tizes Vintage Bar vagy a Ceglédi Kürtös Népművészeti Egyesület facebook oldalán, valamint a Ceglédi Városi Könyvtárban.

Kemenczei Kitti – Fotó: Farkas Zsolt

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...