4.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Érdekes alkotások Cegléden

Ma már érdekes, de az ősmagyaroknak természetes volt, hogy a birka szőrét lenyírva nemezeléssel használati tárgyakat készítettek. Legnagyobb munka a jurta készítése volt, amelyben télen-nyáron, esőben-hóban éltek, étkeztek, aludtak. Ilyen jurta látható a Kossuth Művelődési Központ Ceglédi Galériájában március végéig.

Lépjünk be a hatalmas jurtába, mely majdnem a plafonig ér! Leveszem a cipőmet, mert látható, hogy eredeti kazah-mintás nemezelt szőnyegek hevernek a földön és körben a jurta falain. Olyan, mint egy szentély számomra, hiszen én is megtanultam nemezelni Sárközy Erzsébet festőművésznőtől és egy nemzetközi projekt alkalmával, melyet Varga Erzsébet Babó tanárnő szervezett 6 nemzet tanulóit tanítottam meg telefontartót nemezelni. Persze a gyapjút Bencze Márton gyapjúfeldolgozótól vettem, aki szintén nagy lelkesedéssel magyarázta el a nemezkészítés mozzanatait, büszkén mutatta meg azokat a tárgyakat, melyeket felesége készített. A gyönyörű kun süveget viseli is nagy büszkén.

A nemez egy ősi textilanyag, amelyet nyomkodással, szappanos vízzel kell megmunkálni – a Wikipédiában ezt olvashatjuk, de akkor tudjuk meg igazán, hogy mi is az a nemezelés, amikor hozzáfogunk. Keressünk egy tálcát egy kis műanyag edényt, amelybe meleg vizet töltünk, dobjunk bele egy baba szappant. Majd tisztított, karbonizált (a növényi részek eltávolítása kénsavval), kártolt (az elemi szálak párhuzamosítása) gyapjút az előre elkészített sablonra helyezzük, miközben a szappanos vízzel simogatjuk és hol az egyik oldala felől csomagoljuk be, hol a másik oldala felől. Arra kell vigyázni, hogy a kártolt szálfolyam száliránya, az előző rétegre merőlegesen kerüljön. Nemezelő tűvel a mintát beleszurkáljuk a megfelelő helyre, aztán még 2 óra hosszáig nyomkodjuk.

Valahogy így alkották meg a kiállításon látható nemezeket a BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskola Felnőtt Nemezkészítő tanítványai és oktatói. A kiállítást március 8-án Vetró Mihály nemezkészítő, a Népművészet Ifjú Mestere, az iskola művészeti vezetője nyitotta meg. Persze nemcsak a jurta látható a kiállításon, hanem használati tárgyak, ruhák, sapkák, kalapok, mamuszok is gazdagítják a látványt.

Cegléden is sokan tudnak nemezelni, nemcsak Bencze Mártonék, hanem a fiatalok is gyakran mondják, hogy: „Én azt már itt-meg ott táborban próbáltam! Leginkább labdát.”

Szép ősi mesterségek, természetes anyagok, sehol egy PET palack, sehol egy energiaitalos doboz. Akkoriban az emberek, amikor szőttek, fontak, nemezeltek, amit megtermeltek azt ették és itták, akkor a víz is tiszta volt és a lélek is. Meg kellene gyorsan keresni azt a „tiszta forrást”, hogy emberhez méltóbb életet meríthessünk belőle.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...