***
1984 húsvétkor Tamás fiammal locsolkodni voltunk a kis Trabantunkkal. Az előző években is mindenki kínált rövid italokkal, így azévben fogtam egy 1 literes üveget és tölcsért, mindenhol elfogadtam a kínált italt, melyet az üvegbe töltöttem. Úgy voltam vele, hogy a jogsimat ne vegyék el. Igen, hamar megtelt az üveg. A szociális otthon előtt is elhaladtunk, kint az utcán álldogáltak és nézelődtek a bent lakók. Egyik kerekes székben ült, mivel mindkét lába térdtől le volt vágva. Kiszálltam a kocsiból, Tomi fiam a tolókocsis bácsihoz ment és kérdezte hova lett a lábad? Rászóltam: ne faggasd a bácsit, de ő azt mondta, hogy hagyjam a fiamat hadd kérdezzen, aztán higgadtan és kedvesen elmesélte a történetét.
Én megkérdeztem innának-e egy rövid italt, amit összegyűjtöttünk a locsolkodásért. Körbeadták egyenként, meghúzták az üveget, mivel pohár nem volt. Megköszönték a jóízű italt. A tolókocsiba ülő bácsi rám nézett szerényen és megkérdezte ihatna-e még egy kortyot, a többiek is helyeselték a kérést. Én odaadtam mindet, váljék egészségükre, így én nem tudtam meg milyen lett a mindenfelől összegyűjtött „koktél”.
***
Máig is rendszeresen bemegyek az otthonba, mikor érik a meggy, az alma és a szőlő és viszek a lakóknak. Köztük van jó ismerősöm Gombos Józsi is, kinek édesapja 1976-ban volt főnököm a sütőiparnál. Az udvaron üldögéltek ősszel a nénik, adtam nekik szőlőt és az egyik néni mondta ez az ember sajnál minket, azért kapjuk a szőlőt, de erre a másik néni válaszolt neki, hogy ő nem sajnálatból hozta a finomságot, hanem szeretetből. Egy hét múlva ismét vittem be gyümölcsöt, akkor éppen esett az eső, a székek üresek voltak odakint. Úgy döntöttem csinálok egy csendéletet, mint a festményeken. Minden székre tettem egy-egy fürt szőlőt, ha eláll az eső, majd megtalálják a kedves nénik. Közben egy lakó jött velem szembe, s mondom vegyen szőlőt, erre ő: nincs pénzem. Csak úgy – mondom, – szívesen adom. Vehetek kettőt? -kérdezte, mondtam neki persze. Sajnos, Gombos Józsi ágyhoz van már kötve, napokban meglátogattam, s mutatok a fejemre, hogy te itt vagy, ő meg a szívére, hogy te meg itt vagy. Ne hozz nekem semmit, Józsi – mondta – csak magadat és pár szót. Nagyon felvidítja a látogatásom mindig.
A gondozók igazán lelkiismeretesen végzik a dolgukat és a konyhai dolgozók igazán jól főznek. Megkínáltak a múltkoriban resztelt májjal és olyan volt az íze, mint amilyet drága édesanyám főzött nekünk. Az összes bentlakó nevében köszönöm a munkájukat!
Józsi Bá