12.9 C
Cegléd
2024. március 29. péntek
spot_img

Megújulnak: utak, járdák, parkolók

Célegyenesbe ért az önkormányzati ciklus, ebben az évben ősszel helyhatósági választásokat tartanak Cegléden is. A választók tájékoztatására a Ceglédi Panorámában egy cikksorozatot kívánunk megjelentetni, melyben lapszámonként egy önkormányzati képviselőt kérdeznénk az elmúlt években végzett munkájáról. Lehetőséget kívánunk biztosítani mindenkinek, hogy beszámoljon a ciklus végéhez közeledve az eredményekről és amennyiben indulni kíván az őszi önkormányzati választásokon, akkor jövőbeli terveiről is. Most a 2. számú választókörzet képviselőjét Rimóczi Gábort, a Táncsics iskola igazgatóját faggattuk képviselői munkájáról és terveiről.

– Hogyan értékeli képviselői munkáját? Sikerült-e megvalósítani, amit célként kitűzött, sikerült-e beváltani a választási ígéreteket?

-A politikai pályám 9. évében úgy gondolom, hogy az elmúlt 4 év volt a legtermékenyebb. Nagyon sok minden megvalósult a 2014-es választások óta. A legfontosabb, hogy Cegléd élhető, szerethető város legyen, ahol otthon érezzük magunkat. Ehhez elengedhetetlen a biztonság érzése, úgy fizikai, mint anyagi értelemben. Az előző választások legfőbb ígérete a közbiztonság javítása volt. A kamerarendszer kiépítésével, a rendőrséggel és a polgárőrséggel folytatott járőrözéssel sikerült javítani a helyzeten. Most a kamerák számának bővítése a feladat.

– Mit tart képviselői munkája legnagyobb eredményének ebben a ciklusban?

– Képviselői munkám legnagyobb eredménye a parkfelújítások. Ebben a körzetben található a legtöbb park. Kossuth Ferenc utca 38-40. előtti rész és nagy örömömre elkezdődtek a Kölcsey tér felújítási munkálatai is, amit nyárra fejeznek be. Ha már Kossuth Ferenc utca, akkor kiemelném, hogy itt megoldódott a régi autóbusz-váró furcsa helyzete, ugyanis az a vasútállomás fele volt csak kialakítva. Itt busz öböl is létesült.

De említhetném a Köztársaság utcai vízelvezetés megoldása, illetve kijavítása, hisz ez már sok éves probléma volt. A szelektív hulladéktárolók nem megfelelő használata a körzet egyik – ha nem a legnagyobb – problémája volt. Ezt sikerült megoldani egyedi tárolók kialakításával, amit az önkormányzat anyagi eszközökkel is támogatott.

Képviselői munkám során folyamatosan tartottam a kapcsolatot a választókörzetemben élőkkel, kéréseiket, elképzeléseiket továbbítottam a városvezetésnek. Nem csak figyelmet, de forrásokat is fordítottam a játszóterek, parkok eszközeinek felújítására, karbantartására. Több helyen is, ahol a közös képviselőkön keresztül kértek padot, ott elhelyeztük.

– Amennyiben pártja és a választók bizalmat szavaznak a következő ciklusra is: mit tart a legfontosabb megoldandó problémának, milyen megoldási javaslatai, tervei vannak a körzetében?

– A 2. választókerület nagyon szerencsés, hisz nincs földút és csatornázatlan utca. Viszont sürgető feladat a járdák és az utak felújítása, akadálymentesítése, hiszen a Rákóczi út és a Kossuth Ferenc utca Cegléd egyik legszebb útjai és a városunkba vonattal érkezők is ezt látják először. Ezzel együtt a lakóépületek belső udvarának rendbetételét, leaszfaltozását is időszerű elvégezni. A tisztaság érdekében pedig több szemetes kihelyezését fogom szorgalmazni. A vasútállomás körüli területeken a parkolók már most is nagyon zsúfoltak. A városkép tervezésekor ezt is szem előtt tartva igyekszünk a Mozdony utca felé újabb parkolókat megnyitni. Jó utakra, járdákra és kerékpárutakra van szükség és célszerű a középületek – Gimnázium, Várkonyi iskola és a Sportcsarnok – megújítása is.

– Képviselői munkája mellett mivel foglalkozik, mi a kedvenc szabadidős tevékenysége?

– A képviselő munkám mellett a Ceglédi Táncsics Mihály Általános iskola intézményvezetőjeként dolgozom már hetedik éve. Ha kedvenc elfoglaltságról kérdeznek az minden esetben a családom. Nagyon szeretünk kirándulni, vagy csak egyszerűen együtt lenni. Feleségemmel Brigittával, Ádám fiammal (14) és Laura lányommal (11) minden alkalmat megragadunk, hogy sok időt töltsünk együtt. A képen Budapesten egy 3D-s kiállításon vettünk részt.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....