12.8 C
Cegléd
2025. július 19. szombat
spot_img

Pusztai pancsoló helyett tófürdő

Hosszú évek huzavonája után, úgy tűnik végre méltó hasznosításra kerül a törteli „pusztai pancsoló” néven is emlegetett termálkút. A törteli önkormányzat 2016-ban vásárolta meg a termálkutat és közel 10 hektáros területet, amelynek hasznosítására aztán több ízben pályázatot írtak ki. Idén végül, március 22-én többszöri vállalkozókkal történt egyeztetés után az önkormányzat együttműködési megállapodást kötött a beruházásban résztvevőkkel. A rendezvényen Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó is részt vett.

https://www.facebook.com/tortelkozseg/posts/986666388194750

„A projekt alapterve egy tófürdő kialakítása, melynek méretét és formáját a szakemberek méréseinek eredménye fogja meghatározni. A tófürdő köré tervezett szolgáltatások: gyógy-wellness hotel, étterem, kemping és egy rendezvény tér. Minden építmény esztétikai kialakításánál alapvető szándék lesz a XXI. század elvárásainak és a magyar táj, a magyar népművészet elemeinek egyensúlyban történő megjeleníthetősége.” – írták a település weboldalán.
Egyelőre az előkészítés zajlik, vízvizsgálattal, a lábmélység és így a vízhozam növelésével. Vizsgálják a geotermikus energia hasznosításának lehetőségeit is.

Fotó: szoljon.hu

Hasonló hírek

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...