15 C
Cegléd
2025. július 9. szerda
spot_img

Fenntarthatósági témahét a Várkonyiban

A fenntartható fejlődés fogalmával és gyakorlati megvalósíthatóságával ismerkedtek a Várkonyi István Általános Iskola diákjai az elmúlt héten. Legfontosabb üzenetei a témakörnek a következők:

  • az emberiség a földi bioszféra része, ezért nem lehet célja, hogy az egész globális környezetet a maga igénye szerint kisajátítsa, illetve átalakítsa;
  • az alkalmazkodás feltételei: környezet-tudatosság és környezet-etikus magatartás és a környezetminőség megőrzése;
  • a fenntarthatóság fogalomköre fejlődést jelent, és nem növekedést;
  • amit a környezetbe bocsátunk, az nem haladhatja meg a környezet befogadó/feldolgozó képességét;
  • amit a környezetből kitermelünk, az nem haladhatja meg a környezet újratermelő képességét;
  • a nem-megújuló erőforrások felhasználásának a mértéke nem haladhatja meg azt az ütemet, amilyen arányban helyettesíteni tudjuk őket megújuló erőforrásokkal.

Ma az emberiség egyik legnagyobb kihívása, hogy hogyan érjen el magas jóllétet úgy, hogy közben alacsony maradjon az ökológiai lábnyom, azaz a környezeti terhelés.

A fenntartható fejlődésnek számos részterülete van, aminek bemutatása folyamatosságot igényel. A kitűzött célok elérése érdekében szükséges az oktatás-nevelés folyamatába is beépíteni azt, hogyan tud a jövő nemzedék ezeknek a kihívásoknak megfelelni.

Ebben az évben a témahét keretében a következő programokat valósította meg az iskola:

Fenntarthatósági témahét

2019.03.18-22.

Felső tagozat

Aula dekorálása:” Vizet mindenkinek! A víz: maga az élet” című pályázat alkotásaiból
HÉTFŐ – PÉNTEKIG Osztályfőnöki órák keretében: a „bicikli”, mint közlekedési, egészségnevelési eszköz megszerettetése
KEDD „Szeresd a biciklidet” címmel a gyerekek megismerkednek a bicikliszerelés legegyszerűbb trükkjeivel, a KRESZ és a kerékpározás legalapvetőbb szabályaival. Részt vesznek az ügyességüket fejlesztő feladatokban.
SZERDA A hagyományos szappanfőzés rejtelmei (hagyományőrzés és gazdaságosság)
CSÜTÖRTÖK Szemétgyűjtés, az iskola környékén
PÉNTEK „Tiszta víz” környezetvédelmi csapatverseny döntője

Forrás: varkonyisuli.hu

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...

Engedélyköteles lehet a klíma elhelyezése

Fontos tudnivaló klímát szereltetőknek: Engedélyköteles lehet a kültéri egység...

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség

Oklevelet kapott a cegléd-bedei polgárőrség – a város sajnos...

Tűz és torlódás a 441-esen

Jelentős torlódás alakult ki július 7-én délután a 441-es...