14.8 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Tengernyi virággal borított Nagykőrös

Szent György napi Forgatag- és Virágvásár

2019. április 27-én rendezzük meg Nagykőrösön a szabadtéri évadnyitó rendezvényünket, ahol idén a virág kapja a főszerepet. Hogy miért? Egyrészt, mert a rendezvényünk névadója a sárkányos legendárium Szent György lovag mellett a virág, a növények, a kertészkedés, másrészt Nagykőrös tavaly az 50. 000 fő alatti kategóriában megnyerte a Virágos Magyarország országos környezetszépítő versenyt. Ráadásul az a megtiszteltetés is ért bennünket, hogy mi képviselhetjük hazánkat a verseny nemzetközi terepén az Entente Florale Europe virágos versenyen. De nem egyedül vágunk neki a feladatnak, hiszen a falvak kategóriában a szomszédvár Csemő nyert, ezért abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy közösen, szó szerint karöltve tudunk készülni a megmérettetésre.

Mire számíthat az, aki kilátogat hozzánk? Először is töménytelen mennyiségű virágossal, kertészetekkel találkozhat, akik a legszebb portékájukat hozzák el a vásárra.

Emellett idén először lehet majd szelfizni egy virágfalnál, majd az így elkészült képeket haza is lehet vinni vagy online elküldeni a kedvesnek. Az ifjabb generáció környezettudatos életmódra nevelése mindig is szívügyünk volt, ezért a nap folyamán többször szervezünk majd közösségi virágültetést a belvárosban. A virágokat és az eszközöket mi biztosítjuk majd természetesen. Ha ez a megmozdulás sikeres lesz, akkor jövőre terveink között szerepel, hogy útjára indítunk egy gyermek kertépítő versenyt az óvodás korosztálynak. A verseny lényege, hogy az egy négyzetméteres kertecskékben olyan mesék, óvodával kapcsolatos érdekes történetek, témák jelenjenek sok-sok virág és kézzel készített tárgy segítségével, amelyek a gyerekeket a legjobban érdeklik.

De közösségépítő megmozdulások mellett megelevenedik a Szent György mítosz is, bábok és mesefigurák segítségével, berendezzük I. (Nagy) Lajos lovagkirály udvarát és környezetét, lesznek idén is előadások, amelyeken a virágkötészettel vagy egy új kék(!) gyümölcsborral is meg lehet majd közelebbről megismerkedni.

Ezzel a rendezvénnyel terveink szerint megalapozzuk a későbbi kőrösi rendezvényeink hangulatát, hiszen hátra van még június utolsó hétvégéjén a Möggyfesztivál és a szeptemberi Nagykőrösi Arany-Napok.

Mit is kívánhatnék magunknak erre az évre: találkozzunk minél többször Nagykőrösön, a Zöld városban, Arany János városában.

László Ditta, igazgató – Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ

Jelentkezési lap letöltése virágárusok részére…
Jelentkezési lap letöltése kereskedők részére…

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...