19.9 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

Előrelátó felújítás

Megelőző felújítási munkákat végez Cegléd vízi közmű szolgáltatója a Bácsvíz Zrt. az Összekötő úton. Az utat teljes egészében felújíttatja az önkormányzat, a szolgáltató pedig – gondos gazdaként – az új burkolat elkészülte előtt ellenőrizte a vízi közművek állapotát és elvégzett több felújítási munkát.
– Tucatnyi rossz állapotú bekötővezetéket – amelyek már régiek és hamarosan meghibásodnának – cseréltünk ki újra. A Budai és Összekötő utak kereszteződésében pedig teljes víziközmű rekonstrukció zajlik. – tájékoztatta lapunkat Fegyver Sándor üzemmérnökség vezető. – Egy a kereszteződésben lévő megsüllyedt aknát most teljesen elbontunk és az oda érkező és onnan induló 70-es években fektetett, erősen korrodált acélcsöveket műanyag csőre cseréljük. Az út elkészülte előtt szeretnénk végezni, hogy utána pár évig ne kelljen megbontani az új burkolatot. Elébe megyünk ennek a lehetőségnek és igyekszünk minimálisra csökkenteni az utólagos bontás esélyét.
Úgy tűnik intenzíven kell haladnunk, mert hamarosan sorra kerül a Kőrösi, a Szent Imre herceg és a Puskaporos utcák felújítása is. Ezeken a szakaszokon szintén cserélni fogjuk a rozsdás, rossz állapotú vezetékeket. Ki kell használnunk a lehetőséget arra is, hogy az aszfaltban lévő, föld alatti tűzcsapokat eltávolítsuk és kihelyezzük a föld fölé. A katasztrófavédelemnek ugyanis sokszor okoz nehézséget, hogy hiába van tűzcsap a tűzeset helyszíne közelében, ha nem tudják vészhelyzet esetén használni, mert rajta áll egy autó és nem találják a gazdáját.

A városi honlap szerint egyébként nemsokára megkezdik az út aszfaltozását. A kivitelezővel folytatott egyeztetés alapján az Összekötő út aszfaltozására – az időjárás függvényében – előreláthatólag 2019. május 9. és 13-a között kerül sor. A terv szerint a város felőli forgalmi sáv aszfaltozásával (9-e, csütörtök) kezdődnek a munkálatok, majd az Öregszőlő felőli oldalon folytatódnak (10-e, péntek). Az útbecsatlakozások szombaton vagy hétfőn kerülnek leaszfaltozásra.
„A munkálatok ideje alatt félpályán az út lezárásra kerül. Helyenként időszakosan előfordulhat, hogy teljes útzár mellett folyik a munka. A friss aszfaltra nem lehet ráhajtani, az út becsatlakozások felől sem lehet megközelíteni az utcát. A kivitelező kéri a környéken élőket, hogy amennyiben szükségük van a munkálatok ideje alatt gépjárműveikre, azzal 8 óra előtt legyenek kedvesek az utcát elhagyni. A munkálatok biztonságos, balesetmentes és gyors lebonyolítása érdekébe kérünk mindenkit, hogy az Összekötő utat a munkálatok ideje alatt kerüljék el.” – írja a városi honlap friss közleményében.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...