23.2 C
Cegléd
2024. május 7. kedd
spot_img

Pedagógia határok nélkül – Erasmus+a GIMIBEN

Mindannyian tapasztaljuk, milyen nagy jelentősége van a mindennapokban az idegen nyelvek ismeretének, ráadásul rövidesen a továbbtanulás feltétele is egy középfokú nyelvvizsga sikeres teljesítése. A Kossuth Gimnázium 15 tanára a nyáron 1-2 hetes külföldi tanulmányokat folytathat – köszönhetően a TEMPUS Közalapítvány pályázatán való sikeres szereplésnek. Ennek részleteiről kérdeztük Gulyás Zoltán igazgatót és Királyné Túri Andrea szakmai vezetőt:
– Miért fontos az iskolában a nyelvoktatás további fejlesztése? – kérdeztük Gulyás Zoltán igazgatót.
– Egyértelmű a válasz: „egy nyelvnél több a kettő, kettőnél pedig több a három”, nálunk az angol, francia és német közül lehet választani. Elértük azt a szintet, hogy már természetes legalább egy középfokú nyelvvizsga megszerzése, ezt végzőseink 85 %-a teljesíti is. Így 2020-tól nem lesz probléma a felsőoktatásba való jelentkezés, ám a felvételi eljárásban plusz pontot csak a 2-3. idegen nyelvből tett minimum középfokú nyelvvizsgáért fognak kapni a tanítványaink, és erre fel kell készíteni őket. Több éves, tudatos munka hozott idén szép eredményeket: ősszel az ELTE – Origo Nyelvi Centrum I. referenciaiskolája lettünk, most pedig 15 tanár 1-2 hetes külföldi, angol és francia nyelvű szakmai tovább-képzésére nyertünk anyagi támogatást.
– Mi is az Erasmus+ program?
– Az Erasmus+ az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, általa intézmények szakmai fejlesztési céljaik elérése érdekében mobilitási és partnerségi projektek megvalósításához kapnak támogatást. Ezek a projektek tulajdonképpen intézményi tanulási formák, melyekben számos tanulási alkalom azonosítható. Mi mobilitási vonalon pályáztunk, ennek célja a tanárok intézményi igényekre épülő szakmai fejlődésének támogatása nemzetközi környezetben.
– Miért nagy siker az ebben való részvétel?
– Idén 99 intézmény nyert támogatást, közöttük lenni óriási eredmény. Az elnyert összeget tekintve csak 10-en előznek meg bennünket, tehát nagyon jó programot sikerült összeállítani, amelyet az Unió is támogatandónak tartott. Erőssége a pályázatunknak, hogy a kiutazó kollégák többsége nem idegennyelv-tanár, hanem egyéb szakos, mondjuk testnevelő vagy kémiás. Tanáraink a nyelvgyakorlás mellett a pedagógia, a módszertan területén szereznek majd rengeteg tapasztalatot, új ismereteket, így (itthon) hatékonyabb lesz a munkájuk, ez a legnagyobb nyereség.
____________________________

– Hogyan kezdődött a pályázat? Mik voltak az első teendőik? 

– 2018 telén határoztuk el, hogy indulunk a TEMPUS pályázatán, – tájékoztatott Királyné Túri Andrea – és egy intenzív munka kezdődött, amelynek eredményeként megszületett a bő 90.000 karakteres „Innovatív út a multikulturalizmus felé” című projekt. Ennek részeként például európai fejlesztési tervet kellett készítenünk, meghatároztuk a célkitűzéseinket az európai mobilitások és együttműködések terén. Jó ötlet volt, hogy már az elején elhatároztuk: nemcsak a nyelvtanárok csatlakozhatnak, hanem más szakosok is, ez lett az egyik erősségünk.
– Milyen intézményi fejlesztési célokat szeretnének a programmal megvalósítani?
– Két fő területet jelöltünk ki: egyrészt nemzetközi kapcsolatainkat szeretnénk bővíteni, és az együttműködés során szerzett tudást és tapasztalatot szeretnénk pedagógiai munkánkba beépíteni; másrészt célunk, hogy innovatív pedagógiai módszerek alkalmazásával egy korszerű, tanulóközpontú oktatási modellt valósítsunk meg.
– Miért lesz ez hasznos az iskolának, a tanároknak és a diákoknak?
– Iskolánk pedagógiai programjában kiemelt helyet foglal el az idegen nyelvek tanítása. A nyelvek ismerete lehetőséget teremt arra, hogy tanulóink más népek kultúráját, értékeit közvetlenül megismerjék. Az iskolánk által szervezett külföldi diákcserék, tanulmányutak segítségével tanulóinkat a magyartól eltérő kultúrák tiszteletére és elfogadására neveljük, elmélyítjük interkulturális érzékenységüket. Ezek a mobilitások azonban eddig csak diák-jaink szűk körét érték el, és a tanári kar kis része kapcsolódott be a programokba. Ezen a téren változást szeretnénk elérni, amivel diákjaiknak is hiteles példát mutatnánk, ezzel növelve az idegen nyelvek tanulása iránti motivációt.

 

____________________________

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

A cserecsapat tagjait is elfogták

Két évvel ezelőtt 7 gyanúsítottal szemben fejezték be vádemelési...

Csodálatos Erdély

A "Határtalanul!" program célja, hogy lehetőséget biztosítson a magyarországi...

Baleset a 4-es úton

Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap...

A vártnál is sikeresebb volt a 660 perc sport

Cegléd 660 éve város. Az évforduló alkalmából megrendezett ünnepség...

Szökött lovak és a ceglédi rendőrök

Ceglédi rendőröket riasztottak két szökött paci miatt - egy...