5.9 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

A virágos Nagykőrösön és Csemőn a világ szeme

Idén a tavalyi Virágos Magyarország győztesei, Nagykőrös és Csemő képviseli hazánkat az Európai Virágos Városok és Falvak (Entente Florale Europe) versenyen, a nemzetközi zsűri a napokban a településeken járt.

 

Nagykőrös és Csemő a 2018-as Virágos Magyarország versenyen való eredményes szereplésével érdemelte ki, hogy idén ők mutatkozhassanak be a nemzetközi zsűrinek. A felkészülés már a hazai díjkiosztó ünnepség után elkezdődött, kertészekből, tájépítészekből és turisztikai szakértőkből álló felkészítő bizottság segítette mindvégig a két települést. A Magyar Turisztikai Ügynökség kiemelt projektként kezeli a Virágos Magyarország versenyt, és biztosítja a szervezéséhez szükséges hátteret.

1975-ben indult útjára az Entente Florale Europe, amely azóta Európa legrégibb és legsikeresebb környezetszépítő versenyévé nőtte ki magát. Évente mintegy 40 millió embert képes megmozgatni a kontinensen, és idén sincs ez másképp: 9 ország 15 ezer települése méreti meg magát a nemzetközi versenyen. A kezdeményezésnek fontos célja a virágosítás, de az elbírálás során nagy hangsúlyt fektetnek a környezetvédelemre, az ökológiára, a környezettudatos oktatásra, a természeti és épített örökség megőrzésére, a korszerű hulladék- és energiagazdálkodásra, valamint a tájvédelem kérdésére is. A verseny nagy kihívást jelent minden nevező településnek, hiszen a mezőny nagyon erős, a résztvevők olyan elismerten magas színvonalú környezeti kultúrával rendelkező országok, mint Németország, Ausztria, Belgium, de erős versenytárs Csehország, Szlovénia, Olaszország és Írország is.

A legjobbak közé idén 14 település került be az Entente Florale Europe tagországaiból, így önmagában már az is hatalmas eredménynek számít, hogy Magyarországot két település képviselheti. A részt vevő országok küldöttjeiből álló nemzetközi zsűri július 2-án és 3-án kereste fel Nagykőröst és Csemőt. A zsűritagok azonban nem csak megtekintették a tavalyi év legvirágosabb magyar településeit, látogatásuk alatt számos hasznos szakmai tanácsot is adtak a települések képviselőinek, segítve a további fejlődést.

A zsűri elnöke, Rudi Geerardyn (Belgium) összefoglalójában kiemelte, hogy Nagykőrös épített öröksége és hagyományai erős turisztikai potenciált hordoznak, míg Csemő a magyar kertkultúra ápolásában vállal fontos szerepet a magyar nemesítésű egynyári virágok termesztésével és népszerűsítésével.

Az európai verseny díjkiosztó ünnepségét 2019. szeptember 28-án tartják Ausztriában, Haus im Ennstal községben. Ekkor derül ki, hogy a két magyar induló település milyen eredményt ér el a nemzetközi mezőnyben, és sikerül-e Magyarországnak további elismeréseket szereznie az elmúlt huszonhét évben elnyert 10 arany, 26 ezüst és 10 bronz minősítés, valamint 10 Európa-díj mellé.

Az idei Virágos Magyarország verseny is javában zajlik, amelyre immár erdélyi magyarlakta települések is nevezhettek. A megmérettetésre a tavalyinál is több, 333 nevezés érkezett, a területi szintű értékeléseknek köszönhetően pedig még több településnek lesz esélye arra, hogy jövőre hazánkat képviselje az Entente Florale Europe-n.

További információ:

viragos@tmu.hu

www.viragosmagyarorszag.hu

facebook.com/viragosmagyarorszag

(Sajtóközlemény alapján.)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...