13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Mint tört diófa

Kéziratokat kaptam. Versek. Egy sor, egy sors: „Alkoholista lettem”. Visszhangzó csapások a kútmélyben, föl a fényre menekvő sóhajok. Kijutni, kiállni, kikiáltani. A nyílt szó önnön- és sorstársmentő. Mint Baán Katalin fotóművészé, aki természetes őszinteséggel, derűvel tette ezt. Hatására találkozót kért tőlem a középkorú, versíró férfi. Nevét még nem adhatja a nyilvánosságnak, mert csak három éve józan, kiútján ne zavarják meg sanda pillantások. Ezért legyen ő egy név, Nomen.

Szorongva várt, mondta később. Nem verseinek bírálatától tartott, hanem az idegen hozzá viszonyulásától. Tíz-tizenöt perc után felnézett, felsóhajtott: „Fellazultam.” Versei? Az éledő parázson lobbanó „kis rőzse-dalok” (Ady szóképe). Mivel egyik strófájában ezt írta: „Minden szavam én vagyok”, idézetsoraival kértem sorsának tanúságtételére.

„Írnom kell…, szétrág az érzés, ha bent marad.”

A kamaszkori verselgetés 2000-ben, az alkoholizmusból való kilábalás kezdetekor vált belső kényszerré, tudatossá. Az egyéves munkaterápián hallott, olvasott gyógyító írásról, arról, hogy ki kell írni a lélekből és az elméből a feszültséget. Ez oly’ hatásos lehet, mint a gyógyszer. („ki szépen kimondja / a rettenetet, azzal föl is oldja.” Illyés Gyula) A tehetség a gyógyírszöveget esztétikai értékűvé teszi, mint ezt Nomen versei igazolják.

„Apám! … Alkoholista lettem, / magyarázatot kerestem.”

 

A nem múló szorongását próbálta ivással oldani. Idegeit főleg az apa feszítette. Agresszív, uralkodó típus. Mindig azt kellett tenni, amit ő mondott. Parancsolt. Elvégezte a munkáját, otthon félve-alázatosan kiszolgálták, utána hátrament az állatokhoz. Nem kérdezett, nem beszélt. Nem adott szeretetet. Csak ivott. Ezt is Nomen nővére mesélte, mert az ő agya törölte a gyerekkor emlékképeit, csak a torokra toluló keserűség ízét érzi. A tánc volt az álma, jazzbalettet tanult Pesten. „Ez hülyeség!” – mordult rá az apa, és beíratta kőművestanulónak. Mintha kettészakadt volna a lelke: művészet-, főleg irodalomkedvelő az ipari iskolában… Nővére időben elmenekült a családból. Húgára már világra jötte előtt dühös lett az apa, mert nem akarta. Benne máig ég a seb, pedig három gyermeke és távoli otthona gyógyíthatja. Az apjáék – a cimborák – gyakran buliztak otthon, mindenki ivott. Nomen ekkor került először közel az alkoholhoz. S még közelebb a szakmai gyakorlatokon, ahol a szakik a munka után leöblítették poros torkukat – nem vízzel. Velük tartott, hogy ő is felnőtt férfinak érezze magát. Az apa ma is iszik, bár „lejjebb adta”, s Nomen is megtanult nemet mondani neki. Az édesanya? Nem tudta megállítani az erős akaratú emberét, ő is áldozat. Később a durva férj és a szintén alkoholistává lett fia között őrlődött. Nomen a józanodása elején többször javasolta, hogy üljön le a család, beszéljék meg és esetleg rendezzék elrontott életüket. Az apa kerüli ezt, elvonul, bezárkózik. Vajon miért ilyen? Nem csak magát, múltját is elzárja. Annyi kiderült: az ő szülei hasonló okok miatt hasonlóak voltak… Ezért fiatalon elmenekült otthonról, s azóta megemésztetlenül hordozza mérgezett múltját. Csak hát így nem megállítja, hanem tovább pörgeti sorsa-sorsuk kerekét.

 

„Nincs mit tennem, újra innom kell!”

A sor(s)rend: terápia, terápia, pia… „Egy-két sör belefér.” Az apja is megkínálta, de még borozgatás közben sem tudtak barátságosan beszélgetni. „Rám hozták az orvost.” Idekerült a ceglédi kórházba, de csak azért ment be, hogy eljöjjön otthonról. Javasolták neki Szigetvárt, de oda nem vették fel. Most mi lesz?! „Ténfereg a lelkem”, „Földhöz vágom az életem” – írta ekkor. 2015-16 a mélypont. „Kivontam magam a forgalomból.” A szőlőben áll egy öreg ház, abban lakott. Reggeltől estig ivott, majd éjszaka is. Enni is kéne… „Nem tudtam kommunikálni, teljesen le voltam fagyva” – idézi most föl a szörnyű napokat. S ezt a fájdalmas, konkrét és jelképes értelmű paradoxont írta: „Otthon vagy, de haza szeretnél menni.” A haza a vágykép: békesség, család, új élet. Szolnokra küldték ambuláns kezelésre. De a „szeszszigetről” kimozdulva nehézséget jelentett számára a vonatra való felszállás, a busz megkeresése. Az inga(dozás) nem állt meg: „Belenyújtottam a nyelvem az alkoholba.”

 

„Keresd a keresztet, ha már magadban nem hiszel!”

Az egyik éjszaka a szőlőben lévő házban nem tudott elaludni. Mély ürességbe zuhant. „A semmi ágán ül szivem.” (Szereti, idézi József Attilát.) Nem kívánta a szeszt. Semmit. Életét se. „Felsőbb erőhöz fordultam – emeli föl a fejét, halkan idézve akkori lázadó kétségbeesését: Ha nem tudsz velem mit kezdeni, vedd el az életem! De megmentett – saját magamtól.” Megvilágosodás a sötétségben… Azóta józan. A Bibliát olvassa. S egy kiadványból a napi igéket. Minden reggel ezzel az iránymutatással tervezi meg a napját. Saját szavaival imádkozik, mint régebben a nyaki csigolyaműtét előtt, szembenézve a lebénulással. Tud járni, „Isten kegyelméből vagyok” – írja.

„Messze ment a szerelem.”

Lírai lélek, az első szerelmet érezte-hitte véglegesnek. Hét évig úgy is tűnt. De amikor házasságra „érett” a kapcsolat, a nő kezdett kitáncolni. (Tánc! Szédítően együtt…) Neki más, több kellett: pesti lakás, autó, pénz. Egyszer csak előállt: „Hagyjuk abba!” Utána még két évig találkozgattak. Sőt, olyan történt, amit most is szégyenkező öniróniával emleget: már más arájaként meghívta menyasszonyi ruhát választani. Elment vele. „Hogy lehettem olyan hülye?!” – felnevet. „Szépséged hordozom húsz év után” – idézem válaszul egyik verséből. Most? Nincs senkije. Nem is akarja, nem is lehet. A kiútnak ebben a szakaszában óvakodni kell a nagy érzésektől. („Napsütésben is árnyékban járok.”) Az érzelmi kilengés megzavarhatja a tudatot, az erősödő akaratot, az öntudat-irányítást, mert most az egyetlen cél: stabilnak maradni. Nagybátyja közel állt hozzá, nemrégen temették, de a sírnál még könnyezni sem tudott. De van csendes örömélménye: a művészet. Életébe, verseibe beleszövi a zenét, a festészetet, a fotót, a táncot. Ha erőgyűjtésre van szüksége, Adyt és Dosztojevszkijt olvassa. Kollázsokat készít. Festéshez kipakolták a lakást, annak végeztével vissza. A műveit is. Apja rászólt: „Minek ez a sok hülyeség? Dobd ki ezeket!” De újra a helyükön vannak a munkái. Lázadás…

„Öreg diófa él…”

Három éve nem iszik. Jól érzi magát. A világot is. Megváltozott a véleménye az apjáról is: „Tud ő jó is lenni”. Megérti már a rossz miértjét.

Anyjának kertjében mindig sok virág szórja színeit. Évekig észre sem vette. Mostanában már megáll mellettük, magába szívja szelíd szépségüket. S ott áll sebzetten az öreg diófa, amely versre ihlette. A vihar kettétörte, testét körülfonja a fojtogató borostyán. De a fa új ágakat, leveleket hajt. S üzen neki.

Koltói Ádám

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....