3.5 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

“A sikeres folytatásért”

“A sikeres folytatásért” jelszóval mutatta a 2019. évi őszi helyhatósági választásokon induló jelöltjeit a Fidesz-KDNP pártszövetség ceglédi szervezete július 18-án a Délibáb kávézóban.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Önkormányzati Választási Egyeztető Bizottsága július 2-án a helyi csoportok javaslatát figyelembe véve döntött a térségben induló polgármesterjelöltekről. Ennek alapján a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt Cegléden Takáts Lászlót indítja polgármesternek ősszel a helyhatósági választásokon. A jelenlegi képviselők esetében nincs változás, az egyetlen, jelenleg ellenzéki 7-es választókerületben Tarr Feliciánt indítja a kormánypárt.

Közös sikerről beszélt Földi László országgyűlési képviselő a Fidesz-KDNP jelöltbemutató sajtótájékoztatóján: a ceglédi családok, a kormány és a városvezetés közösen elért eredményeiről, sikereiről. Elmondta, a folytatásban is ez a hármas egység a siker záloga, az országgyűlési képviselő mögött a kormány, a városvezetés és a ceglédi családok egysége kell, hogy álljon.
A Fidesz-KDNP kormánynak köszönhetően az előző ciklus végén megszabadult Cegléd attól az adósságállománytól, amely teljesen gúzsba kötötte; a kieső uniós források pótlására pedig a megyei kompenzációs pénzek lehetőséget teremtettek a megvalósult és folyamatban vagy előkészítés alatt álló fejlesztésekre.
– Nagyon komoly eredményeket értünk el közösen, de sok még a tennivaló, azonban az év végére Cegléd és térsége a hazai forrásból megépített M4-es gyorsforgalmi út segítségével bekapcsolódik az ország vérkeringésébe. Cegléd szerepe pedig soha nem látott mértékben felértékelődik: Cegléd már nem csak az Alföld Kapuja, hanem a lehetőségek városa is lesz – mondta Földi László.


A jelöltek: Polgármester: Takáts László; 1-es választókerület: Hegedüs Ágota; 2-es választókerület: Rimóczi Gábor; 3-as választókerület: Hörömpő Annamária; 4-es választókerület: Klément György; 5-ös választókerület: Imregi Tibor; 6-os választókerület: Károly Ferenc; 7-es választókerület: Tarr Felicián; 8-as választókerület: Takátsné Györe Anett; 9-es választókerület: Kónya Ágnes; 10-es választókerület: dr. Ferenczi Norbert.
Takáts László polgármesterjelölt megerősítette, a sikeres munkát folytatni kívánja, mert példaértékű az együttműködés, amelyet sikerült kialakítani a kormányzattal, a térség országgyűlési képviselőjével, Földi Lászlóval és a megyei önkormányzattal – Cegléd fejlődéséért. – Szinte teljes egészében elkészült 4-es út, az ipari parkunk kibővült, a helyi vállalkozások egyre erősebbé váltak, amely növeli a város, a térség erejét, megtartóképességét. A Pest megye célzott fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási program részeként jelentős összeg segítette az önkormányzati- és a gazdasági fejlesztéseket. Megújultak közútjaink, intézményeink, épületeink, köztereink, a város csapadékvízelvezető-rendszere. Sokat tettünk a város közbiztonságának javításáért is – mondta.

Takáts László kiemelte, minden területen a fejlődés elősegítésére kell törekedni, ezért úgy látja, kizárólag ez az önkormányzati- gazdasági- és vezetői tapasztalattal felvértezett képviselőjelölt-csapat jelenti a biztosítékot arra nézve, hogy a ceglédiekkel, “Önökkel a sikeres folytatásért dolgozzunk az elkövetkező években is”.
– Személy szerint pedig azért vállaltam el a jelöltséget, mert beérett az elmúlt öt esztendő munkájának gyümölcse, a város elindult egy olyan úton, amelynek során már világosan látszanak azok a jelek, hogy az elmúlt évtizedek középszerűségéből kilépve sikeres középvárossá válhat Cegléd.
A polgármesterjelölt hangsúlyozta, a közös munka eredménye az is, hogy a város adóbevételei az elmúlt időszakban megduplázódtak. Így a sikerek tevékeny részeseivé váltak a ceglédiek, a családok, a vállalkozók, akiknek nem lehet elégszer megköszönni az elhivatottságot, amelyet az adókötelezettségük teljesítése során tanúsítottak.
Takáts László elmondta, Cegléd elindult egy úton; a város olyan feladatokat lát el, amit a jövőben kormányzati szinten is támogatásra érdemes. Ennek eléréséhez a Ceglédhez hasonló adottságokkal rendelkező középvárosokkal már egyeztetett, zajlik az előkészítési folyamat a közös érdekérvényesítés részleteiről. A program egyébként élvezi a kormányzat támogatását, amelyet Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaszi ceglédi látogatásán megerősített, s a törekvéseket támogatja Földi László országgyűlési képviselő is.
Az ellenzék viszont nem a város sikerében érdekelt, hanem a jelenlegi kormányzat ellen van, és ezzel a ceglédiekkel szemben kíván politizálni, nem a város érdekében. Így az igazi tétje az őszi önkormányzati választásnak az, hogy Cegléd továbbgondolva lehetőségeit, szintet lép, vagy visszasüllyed a középszerűségbe.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a tavalyi országgyűlési képviselő-, és az idei Európai Parlamenti választáson is a ceglédi polgárok a Fidesz-KDNP-t támogatva a folytatás mellett szavaztak.
A siker záloga a helyi önkormányzatok esetében is ez.

(Sajtóközlemény alapján)

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...