12.5 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

3D FORMATERVEZŐ TÁBOR A SZENT KERESZTBEN

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola tanulói Szvoren Tibor informatika-fizika szakos tanár úr szervezésében, július elején 3D formatervező táborban ismerkedhettek meg a három dimenziós tárgyak tervezésével és a nyomtatásuk folyamatával. 

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és az általam megálmodott ceglédi Kódakadémia közös szervezésében, immár második éve tartok nyári informatikai tábort az iskola tanulóinak. Az idei évben háromdimenziós tárgyak tervezése állt a tematika központjában. A tábor célja a szórakozás mellett a tanulás volt. A háromdimenziós tervező programok segítségével fejleszthető a tanulók térlátása és matematikai kompetenciája. Szerettem volna megmutatni a gyerekeknek, hogy a számítógép kreatív alkotásra is használható. Jelen esetben kézzel fogható „termékek” is keletkeztek, melyeket a gyerekek nagy örömmel fogadtak. 

táboron 15 tanuló vett részt, akik megismerkedtek a háromdimenziós nyomtató működésével, a tárgytervezés és nyomtatás folyamatával. Különböző mértani testekből állították össze a tárgyakat, ezzel is fejlesztve a matematikai kompetenciájukat. A gyerekek hétköznapi használati tárgyakat, játékokat terveztek és persze nem maradhattak el a mese és filmhősök sem, mint például SpongyaBob, Darth Vader.

Délutáni foglalkozásokon, akinek kedve volt, elmélyedhetett a programozás rejtelmeiben a Code Combat nevű játék segítségével, mert fontosnak tartom, az algoritmikus gondolkodás fejlesztését az általános iskolában. Ezen kívül vízrakétázás, vízi csata és számháború színesítette az öt napot.

Iskolánk igazgatójával, Sági Anikóval és a reál szakos kollégákkal tervezzük, hogy a jövőben a 3d nyomtatást minél több tanórán használjuk. A Szent Kereszt Katolikus Iskolával együttműködve immár negyedik éve szervezek tanórán kívüli informatikai foglalkozásokat. A fenntartó segítségével augusztusban felújítottuk az iskola informatika termeinek gépparkját, így szeptembertől korszerű környezetben tanulhatnak a diákok.

Októbertől három témakörben indítok foglalkozást heti rendszerességgel a város általános- és középiskolás gyerekeinek. Kéthavonta pedig péntek délutáni workshopokon ismerkedhetnek meg a diákok a robotikával, programozással, IOT eszközök fejlesztésével. További információk a foglalkozásokról a www.kodakademiacegled.hu honlapon megtalálhatóak.

Szvoren Tibor SZKKIÓ

 

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...