27.2 C
Cegléd
2026. július 2. csütörtök
spot_img

Szellő október 19-én küzd meg a világbajnoki címért

Október 19-én Belgiumban lép legközelebb szorítóba a veretlen Szellő Imre, a hazaiak kedvence, aki Ryad Merhy ellen szerezheti meg a WBA cirkálósúlyú interim világbajnoki címét. A mérkőzést a belga RTL televízió közvetíti, a magyar sportkedvelők pedig a Sport Tv csatornáján láthatják majd élőben az eseményt!

Az összecsapás előtt öt héttel a meccs helyszínén tartottak sajtótájékoztatót a felek, ahol a WBO és a WBA világranglista vezetője is magabiztosan nyilatkozott. „Pályafutásom során már többször előfordult, hogy egy-egy gálán én raktam fel a pontot az i-re. Ez az este azért lesz különleges, mert most én jövök el az oroszlán barlangjába. Ez azonban korábban amatőr és félprofi versenyzőként is előfordult velem, sőt fel is dob, hogy a városban már most mindenhol a meccs plakátjait látom. Merhy egy képzett ökölvívó, aki ellen végig koncentráltnak kell maradnom. A célom az, hogy hazavigyem magammal az övet, ezért pedig mindent megteszek most az edzőteremben, október 19-én pedig a szorítóban.” – mondta Szellő Imre.

„Láttam Szellő meccseit és biztos, hogy nem lesz egy könnyű mérkőzés, de bízom benne, hogy a hazai közönség nyújt majd annyi pluszt nekem, hogy én lehetek az első belga világbajnok.” – nyilatkozta Merhy.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Hogyan tehető a modern konyha igazán praktikus hellyé?

A modern otthonok egyik legfontosabb része a konyha, ahol...

Hogyan emeljük ki az oszlopos testalkat előnyeit az öltözködésben?

Bárki, aki az öltözködés szeretetére, mint önkifejezési formára tekint,...

Túl lassan közlekedünk?

Egy reggeli bosszúságát osztotta meg egy ceglédi sofőr egy...

„Cetlizés”

Élénk vitát váltott ki a Ceglédi civil összefogás közösségi...

Két idős embert ölt meg egy nő

A Pest Vármegyei Főügyészség több ember sérelmére és a...