13.4 C
Cegléd
2024. március 28. csütörtök
spot_img

Birkózó diákolimpiai eredmények

A diák I-es korosztály kötöttfogású diákolimpiai bajnokságával vette kezdetét Tatabányán a birkózók hosszú hétvégéje. A háromnapos versenysorozat első napján pénteken több, mint 160 birkózópalánta mérte össze tudását. A Ceglédi VSE 8 fővel vett részt a megmérettetésen. A ceglédi fiatalok végül öt éremmel térhettek haza a bajnokságról. Mizsei Milán 54 kg és Mizsei Ádám 58 kg-ban három-három győzelmet követően a döntőbe jutottak. A döntőben azonban már egyikük sem bírt ellenfelével, így mind a ketten ezüstéremmel zárták a bajnokságot. Ezen kívül három bronzérem is Ceglédre került. 42 kg-ban Józsa Attila és 58 kg-ban Csiszár Adrián négy győzelem és egy vereség után, míg 76 kg-ban Pék Norbert két győzelem valamint egy vereség után állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Eredmények
42 kg  3.  Józsa Attila
54 kg  2.  Mizsei Milán
58 kg  2.  Mizsei Ádám
           3.  Csiszár Adrián
76 kg  3.  Pék Norbert
A pénteki diák I-esektől szombaton a serdülők vették át a staféta botot, pontosabban a diákolimpiai lángot, hiszen az eggyel idősebb korosztály is a kötöttfogású diákolimpiai bajnoki címért küzdött Tatabányán. A Ceglédi VSE birkózói ebben a korosztályban 3 fővel képviseltette magát. Az első fordulóban Cseh Dávid 52 kg-ban és Csiszár Márkó 75 kg-ban egy vereség után búcsúzott a versenytől mivel a legyőzőjük nem jutott a döntőbe. A 48 kg-ban Rafael Dániel lépett szőnyegre aki szintén vereséggel kezdett egy nagyon szoros mérkőzésen. Dani viszont a vigaszágon folytathatta és ott minden ellenfelét technikai tussal legyőzve végül a harmadik helyen végzett a bajnokságon.
Eredmények
48 kg  3.  Rafael Dániel
A tatabányai maratoni hétvégét a kadet szabadfogású férfi és női országos bajnokság zárta vasárnap, amelyen közel kétszázan szálltak harcba a bajnoki címekért. A bajnokságon a ceglédiek a nőknél két fővel, a férfiaknál három fővel vett részt. A nőknél Rafael Tímea az 57 kg-ban két vereség és egy győzelem után a 4. helyen zárt. Mizsei Evelin a 73 kg-ban a döntőbe jutott, ahol nagyon sokáig szoros mérkőzést vívott az ellenfelével. Az első menet végén 0-0-al jöttek le a szőnyegről, majd a második menet közepén Evelin rálépett egy csípődobásra amiből már nem tudott kijönni, így végül ezüstéremmel fejezte be a bajnokságot.
A férfiaknál Rafael Dániel és Török Tamás egyaránt a 48 kg-ban próbált szerencsét. Mind a ketten szépen meneteltek és két-két könnyed győzelemmel jutottak a súlykategóriájuk döntőjébe. A döntőben Rafael Dániel a szombati kötöttfogás után szabadfogásban magabiztos birkózással technikai tussal 10-0-ra múlta felül klubtársát. Ezzel Cegléd egy bajnoki címmel és egy ezüstéremmel zárta a bajnokságot a fiúk mezőnyében.
Eredmények
női
57 kg  4.  Rafael Tímea
73 kg  2.  Mizsei Evelin
férfiak
48 kg  1.  Rafael Dániel
           2.  Török Olivér
Pap Ferenc

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Kilenc bajnoki meccs

A Ceglédi KK SE Kék Cápák hat korosztálya et...

Csáky András újabb csapata

Bemutatta jelöltjeit a Ceglédi Lokálpatrióta Klub Egyesület is, melynek...

Nagykőrösi szélhálmos

Egyelőre nem tudni, milyen ítélet várhat arra a nagykőrösi...

Jubiláló munkatársait köszöntötte az Infineon Technologies Bipoláris Kft.

A vállalat az elmúlt évek hagyományaihoz hűen március 21-én...

Hogyan lehetsz személy- és vagyonőr?

  Az egyik legkeresettebb szakma manapság a személy- és vagyonőr....