A napvirág fényre fordítja és kitárja szirmait, hogy szétszórja színeit. Így nyílik a poéta lelkében is a szó, hogy hitvallón üzenjen a világnak. Hisz’ „lelkes lény minden szó” (Szabó Lőrinc); „olyanok a szavak, mint a hírnökök” (Tamási Áron); „út a szó egymáshoz” (Ladányi Mihály). Ezért kértem arra VERES TAMÁS költőt, hogy válaszoljon a hívó szókra. Összefoglaltam, hogyan visszhangoztak benne e szavak, s bennem az övéi. (Zárójelben műveiből idézek.)
ANYAMÉH… Petőfi vallja, hogy a költő az anyaméhben születik. Nyilván ott fogant Veres Tamás tehetsége is, bár szülei – egyszerű munkásemberek lévén – nem foglalkoztak az irodalommal. Édesanyja a konzervgyárban dolgozott, édesapja (már meghalt) a tetőfedő-mesterséget végezte Szolnokon. Tamás már gyerekként megszerette az olvasást. A könyvtárból (Abonyban laktak) egyszerre húsz könyvet is kölcsönzött. Tizenkét évesen moccant lelkében a vágy: nemcsak olvasni, hanem írni is szeretne. Július 4-én született, Amerika függetlenségi napja ez, erről írt némi ismerettel az iskolai pályázatra, amelyet meg is nyert. Az első, nyomtatásban megjelent műve a No komplett füzetek című kiadványban közölt humoros történeteinek, vicceinek gyűjteménye.
MŰFAJ… Sokirányú a munkássága. Ír verset, regényt, drámát, mesét. Sőt tizennégy éves korában humorista akart lenni. Ehhez jó „sváda” kell, anyilvános élőszó azonban nem erős kifejezésmódja, – csendes, visszahúzódó személyiség. Költőnek tartja magát 2015 óta, több első helyezést ért el országos verspályázatokon. Kötete: Nincs tovább. („A lámpák sárga fénye elfakult, / a vakvágányra tolva áll a Múlt.”)
MESE… Bár édesanyja sok mesét olvasott fel neki gyermekkorában, a történetszövést inkább későbbi olvasmányaiból ismerte és szerette meg. Édesapja elbeszélései a munkájáról szóltak. A jó mesét a gyermekek és a felnőttek egyaránt kedvelik, mert többrétegű a jelentése. A kicsik inkább a cselekményre figyelnek, az idősebbek a mögöttes miértre. De az erkölcsi tanulságot mindenki megérti: hogy győz a jó, a szeretet. („Szeretettel gátjain átjut az ember.” Krisztus a keresztfán)
CSALÁD… Vakrandin ismerte meg Ágit. Az SMS társkereső újság által találtak egymásra – „némán”, látatlanban. Mivel az üzenetváltás emelt díjas volt, hamar lepergett mindkettőjük kártyája. Jött az ötlet: olcsóbb a személyes találkozás. Tamás Abonyban volt a szüleinél, Ági nyársapáti, – randevúzzanak félúton, Cegléden, a Kossuth-szobor előtt. Beszélgetni kezdtek, illetve inkább a hosszú barna hajú lány adott kedves szavakat, a fiú ott is, akkor is inkább merengett. Megszerették egymást, 2004-ben összeházasodtak. Két gyermekük van: Viktória 18, Dorottya 7 éves. Szeretve élnek. Ebben az érzületben Tamás ilyen értékrendet állít fel: első a család és Isten – „holtversenyben”. („Az égen álmos árnyak osonnak át. / Érzi a férfi asszonya illatát. / Csókjukra rátapadt a mámor. / Lelkesen áll be mögéjük Ámor.” Csók)
ISTEN… A családban, neveltetésében nem volt téma a vallás. De felnőttként több olyan pillanatot élt át, amelyek megérintették a lelkét. Pesten dolgozott, húszévesen. Gond, baj nehezedett rá. Mit tegyen? – kereste a választ, de nem találván, zuhanást érzett. Pszichológushoz nem akart menni. Ma sem tudja, mi vezérelte – hívta -, bement egy templomba, „letettem Isten elé a problémámat”, mondja. Megkönnyebbült. Tíz év telt el. Feleségét kisebbik lánya hozta áldott állapotba, így vélték. De az orvosi vizsgálatok megdöbbentették őket: üres a petezsák!… Három nap múlva majd újra megnézik. Tamás hazafelé menet imához menekült a templomba. Ági, aki ekkor még nem volt hívő, de utána szólt: Imádkozzál helyettem is! Feszült három nap következett. Újra az orvoshoz. „Rendben van. Lesz gyerek!” Ezért is ír hittel és áhítattal istenes verseket. („Ha baj ért, mindig Istenhez futottam.” „Mindenhol ott van a világon. Csak észre kell venni.” Segítség fentről)
ÖNISMERET… Egyetért azzal a mondással, hogy másokban ismeri meg az ember önmagát. De bevallja, sértődős típus, akkor, ha a visszajelzés a bírálat nem őszinte, nem segítő szándékú. Előfordult, hogy elküldte verseit egy szerkesztőségbe, s a szakszerű kritika helyett kissé flegmán elutasították. Még negyvenhárom évesen is keresi önmagát, de egy éve úgy érzi, jó úton halad a vágyott önmegvalósítás felé.
SIKER… Aki elbízza magát, babérkoszorút helyez(tet) a fejére, az hamarosan töviskoszorút fog érezni. Őt a siker furcsa érzése fogja el. Nagy elismerést kapott színdarabjának bemutatása után. Mégis depressziós lett, mert meglátta a hibákat, s emiatt emésztette magát. De egy-két nap múlva fellelkesíti az újabb feladat. Az biztos, hogy néha nyomasztó felelősséggel jár az elért színvonalat folyamatosan megtartani, megfelelni az elvárásoknak.
BUKÁS… Ezt is megtapasztalta, s azt is, hogy az okos ember tanul ebből. Sőt kitartásra buzdítja. Akaratos célja volt, hogy megjelenjen verse a Tiszatájban. Elküldte az Apokalipszis ma című versét. Visszaírtak: vannak jó gondolatai, de… Megfogadta, „beveszi” ezt az irodalmi folyóiratot is. Huszonkét év múlva sikerült. („Elgyengíteni akartak, / de erősebbé tettek.” Hé! Halál!)
BŰN… Mindenki követ el bűnöket. Tamás hisz abban, hogy bekövetkezik a bűnhődés. Ha nem itt „lent”, akkor ott „fent”. Természetesen ő is beleesett már a bűn csapdájába, de meglakolva került ki. Sokan vannak olyanok, akik csak külső hatásokra szállnak magukba, a megvallást legyőzi a hiúság.
IGAZSÁG… Nem mindig érvényesül. Erős ma a „Nekem van igazam!”akarata. Ezt az önérdek és az önteltség vezérli. Jókat szoktak vitatkozni a bátyjával. Felesége ilyenkor rájuk szól: De hisz’ mindkettőtöknek igaza van. Igaza vanneki is. Létezik ugyanis részigazság (kinek-kinek a maga szempontjából), s nincs abszolút igazság.
SZEREP(JÁTSZÁS)… „Színház az egész világ” – írta Shakespeare. Tehát szerepeket játszunk. Ez lehet jó is. Például fiatalok esetében, amikor jobbnak szeretnének látszani az udvarlásban, az előmenetelben. Az idősek már levetik az álarcot, őszintén vállalhatják való önmagukat, hiszen nincs célja a megjátszásnak. De ha a szerepjátszás öncélú magamutogatás, megtévesztés, az erkölcsileg elítélendő.
CEGLÉD… „Ez a város az otthonom, de Abonyba megyek haza” – vallja Tamás. Cegléd befogadta, elfogadta, érvényesülési lehetőségeket ad számára. („Cegléd központjában ma három / templom vigyáz Istenre, hitre”. Cegléd központjában éjjel)
SORS… „Meg van írva” – mondja. Isten írja, de mi is adunk sorokat a sorshoz. Meghatározó a tehetség, az akarat, a munka, a szerencse. Bár ezek is Isten adományai. Nem könnyű jó irányt találni a mai világban. „Dzsumbuj van” – minősíti a helyzetet. A felgyorsult idő megszédít, s ha valaki nem talál fogódzót – legfőképpen Istenben – , akkor következik az alkohol, a drog, az agresszió. („Agyam nem érti meg korát.” Egyedül az éjszakában)
ELMÚLÁS… Gondolnunk kell rá a mindenszentek és a halottak napja hangulatában. Fájdalom és vigasz: elveszítette földi atyját, de kapott egy mennyeit. A gyertyák fénye rávilágít az emlékekre, az ott nyugvó szeretteink felidézett arcára. Az nem tetszik neki, hogy ez az alkalom is részben üzleti esemény lett: minél drágább koszorúk, mécsesek, vásári kínálatú sátrak. Tamás már nem fél az elmúlástól, mert hisz a túlvilági létben. A halál vég és kezdet. („A sírban a test helye lesz csak.” Krisztus a kereszten)
JÖVŐ… Három kívánsága van: A gyerekeket fölnevelni, újabb könyveket kiadni, békében élni a világgal és a világban – a remélt Édenben. („Itt van a virágok bódult illatában, / a madarak hangos hajnali dalában! Itt van a mosolygó gyermekek szemében, / itt van a munkától kérgesült tenyérben.” Hol van az Édenkert?)
Koltói Ádám
