26.7 C
Cegléd
2025. július 13. vasárnap
spot_img

A hét festménye – Csurgai Ferenc: Alakok

A mű 1985-ben készült papír alapra, tus és kréta felhasználásával, és két hétig látható az Otthon Art Kávézóban.

„A semmiből alkottam új világot Alkotás. Mit is jelent ez a szó?  Az alkot igével kifejezett tevékenység, cselekvés; alkotó munka, teremtés – az Értelmező szótár szerint. A megoldás a teremtés. Tehát cselekvéssel, munkával hoz létre valami újat. Igen, Csurgai Ferenc festő- és szobrászművész, persze grafikus is, mert ha egy szobrot megtervez, akkor azt valahogy először meg kell tervezni, papírra kell vinni a 3D-s gondolatokat. Alkotásaiban átérezhető, hogy sohasem megalkuvó, mindig az eredeti gondolat nyomvonalán építkezik. Ami értéktelen, azzal nem foglalkozik. De mitől lesz értékes valami? Az egyediségtől, az alkotás örömétől, a megalkuvás nélküli őszinte teremtéstől.

Feri elmondása szerint a 80-as évekből kevés munkája maradt meg, a kezdeti lépéseket később nem tartotta méltónak önmagához. Ezen a megmaradt plasztikusságával is szobrászos rajzon is látszik, hogy a kezdeti lépések is magas színvonalúak voltak, gondolatilag, technikailag és művészileg is.

Kiszely Margó

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Friss híreink

Lakossági tiltakozás a Szüret utcában

Kibírhatatlanná vált a közbiztonsági helyzet Cegléden a Szüret utcában...

A vízminőségi helyzetről kérdeztük a BÁCSVÍZ szakértőjét

Az elmúlt hónapokban számos kritika érte a vízszolgáltatást Cegléden...

Ezeken a helyeken rátalálhatunk a szerelemre

Akinek már hosszabb ideje nincsen társa, szingli, és gyakran...

Időjárás miatt zárva tart holnap az Aquapark

A Ceglédi Gyógyfürdő és Szabadidőközpont július 9-én, szerdán zárva...

Fejlődés helyett csak a politikai játszmák ismétlődnek

Választásoktól választásokig? Hosszú távú gondolkodás nélkül nincs városfejlődés! Cegléden...