10.3 C
Cegléd
2024. április 19. péntek
spot_img

Szorgalom és kitartás, avagy a „jéghegy csúcsa”

Mindig jó érzéssel és büszkeséggel tölti el az embert, ha egy ismerőse, barátja vagy épp egy tanítványa ér el sikereket. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy minden eredmény mögött kitartó munka és szorgalom áll. Nem volt ez másképp a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola idén ballagott diákja Kiss Márk történetében sem, ami szűkebb viszonylatban az idei évben vette kezdetét.

2019. május 16-án rendezték meg a Litteratum német tesztverseny megyei fordulóit. Az országban minden megyeszékhelyen egyszerre írták meg a tanulók a német nyelvtani és szövegértési tesztet.

A Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolából Kiss Márk 8. c osztályos tanuló jutott be a Budapesten megrendezett Pest megyei döntőbe, ahol I. helyezést ért el.

A megyei döntősök eredményeit összehasonlították, Márk az országban a legmagasabb pontszámot érte el. Így az országos 1. helyezéssel is büszkélkedhet.

A verseny 1. helyezettjének nyereménye: egy Corvinus B2 középfokú, egynyelvű komplex nyelvvizsgára való befizetés volt. A nyelvvizsgára augusztus hónapban került sor ami természetesen maga után vonta, hogy a nyári szünet jelentős részében tanár és diák vállvetve közösen dolgoztak, hogy ezt az óriási lehetőségét kiaknázhassák.

Az eredmény szept. 19-én jelent meg. Kiss Márk általános iskolásként hihetetlenül magas pontszámot szerzett: a középfokú szóbeli nyelvvizsgán 80, az írásbeli nyelvvizsgán 97%-ot ért el.

Márk az általános iskolában számos más német nyelvi eredménnyel is büszkélkedhetett. Többek között a térségi német nyelvi vers-és prózamondó versenyeken is ért el kimagasló eredményt. Az év végi Szent Kereszt Diákgálán az Aschenbrödel német jelenetének egyik főszerepét is ő játszotta.

Szívből gratulálunk, s együtt örülünk tehetséges diákunk és odaadó pedagógusunk közös munkája gyümölcsének, mely rengeteg kitartást, szorgalmat és egy átdolgozott nyári szünetet rejt maga mögött.

Márknak hasonló szép sikereket kívánunk középiskolai tanulmányaihoz!

Családjának és felkészítő tanárának, Czinege Józsefné tanárnőnek köszönöm, hogy áldozatosés támogató munkájukkal hozzásegítették Márkot az elismerésre méltó eredményhez.

Juhász Zoltán osztályfőnök

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...