12.7 C
Cegléd
2024. április 20. szombat
spot_img

Nem változik a helyi adók mértéke

Nem változik a helyi adók összege. Sem a kommunális, sem az építményadó illetve iparűzési adó mértékét sem emeli a város – erről is döntöttek a képviselők a testület csütörtöki ülésén. A Képviselő-testület elvi hozzájárulását adta ahhoz is, hogy a Kossuth Ferenc utcában fix telepítésű hitelesíthető sebességmérő egységgel rendelkező, – jelenleg még teszt üzemmódban működő – SpeedCam kamerák kerüljenek kihelyezésre.

A Bölcsődei és Védőnői igazgatóság, a központi háziorvosi ügyeletet működtető kft, a valamint az egyházi és önkormányzati óvodák beszámolójának tárgyalásával és elfogadásával kezdődött a napirend szerinti munka a testület mai ülésén. A képviselők elé került ma a város Roma Nemzetiségi Önkormányzattal között megállapodásának felülvizsgálata is. A roma önkormányzat néhány hete arról döntött, ők nem kezdeményezik a korábbi megállapodás módosítását. Ezt a ceglédi testület is jóváhagyta.
A költségvetés előkészítésének egyik alapvető fázisa a következő évre vonatkozó helyi adópolitikai döntések meghozatala, a helyi adó rendeletek – adómértékek – felülvizsgálata. Ez is napirendre került a testület mai ülésén. A képviselők úgy határoztak, egyik adónem esetében sem változnak, emelkednek a kötelezettségek.
Továbbra is Dr. Nyújtó Melinda látja el a XIII. felnőtt háziorvosi körzet betegeit. Az önkormányzat júniusban pályázatot írt ki a körzet végleges ellátására. A pályázat eredménytelen volt. Ismételt pályázatot is kiírtak, ennek beadási határideje november 30. A pályázat elbírálására a decemberi testületi ülésen kerül sor. A tartósan betöltetlen körzet helyettesítéssel ellátott dr. Nyújtó Melinda szakorvos ismételten úgy nyilatkozott, hogy újabb 6 hónapra, 2020. május 31-ig vállalja a helyettesítést a folyamatos, zavartalan betegellátás érdekében.
Módosította a testület azt a korábbi határozatot, mely szerint pályázatot írnak ki Trianoni emlékmű állítására. A szándék nem változott, a korábbi döntés annyival egészült ki, hogy a pályázat lebonyolítását a Szabadság tér felújításának megvalósításával összhangban végzi el.” A városközpont megújítás részeként a Szabadság tér átalakítása 2017-ben megtervezésre került. Egy új művészeti alkotás fogadásához a tervezett térfelújítási koncepció részben vagy egészben történő kialakítása is szükséges lenne, mely egy városfejlesztési feladat, melynek tervezett lépései jelenleg még nem előkészítettek. A köztéri emlékmű meghívásos pályázata a korábbi határozat alapján 2020. január 31-ig, maga az emlékmű elkészítése pedig 2020. május 31-ig kell, hogy megtörténjen, azonban egy új köztéri alkotás elhelyezésére a jelenlegi térkialakítás – a későbbi felújítás miatt- nem ad megfelelő környezetet, mindemellett a Trianoni Centenárium időpontjáig nem is valószínűsíthető a térfelújítás kivitelezésének részbeni, vagy egészbeni megkezdése.

A köztemető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos döntéseket is meg kellett hozniuk ma a képviselőknek.

Cegléd Város Önkormányzata a tulajdonát képező jelenlegi köztemető és a kialakítás alatt álló új köztemető területén nem rendelkezik saját tulajdonú ravatalozóval. Előbbi építmény az evangélikus egyházé – a város tőlük bérli – utóbbi pedig a temetőt üzemeltető és a ravatalozót építettő Ceglédi Kreamatórium Kft tulajdona lesz. Ezt a város díjmentesen veheti igénybe. A Ceglédi Evangélikus Egyházközség tájékoztatása szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Ceglédi Krematórium Kft-vel a köztemetőben lévő ravatalozó értékesítéséről. A polgármester most arra tett javaslatot, hogy ezzel szemben Cegléd városa éljen elővételi jogával és tegyen vételi ajánlatot, hogy a köztemetőben lévő ravatalozó városi tulajdonba kerülhessen. A képviselők megszavazták az elvi vételi szándékot.

Sebességmérő eszköz telepítését kezdeményezi a város. A Kossuth Ferenc utcára létesítendő fix telepítésű sebességmérő berendezéssel kapcsolatban már zajlott egyeztetés a Ceglédi Rendőrkapitányság, az ORFK Informatikai Fejlesztési Főosztálya, valamint az ARH Informatikai Zrt. képviselőivel, mint a sebességmérő kamerák forgalmazójával. Az egyeztetésen elhangzott, hogy fejlesztés alatt áll egy ún. SpeedCam kamera, mely automatikus rendszám- és honosságfelismeréssel, valamint hitelesíthető sebességmérő egységgel rendelkezik. Az érintett kamera jelenleg Perbálon teszt üzemmódban működik, mely várhatóan az év végével eredményesen lezárul, miután az eddigi tapasztalatok és eredmények pozitívak. A kamera adatkommunikációs interfésze megegyezik a VÉDA rendszerben is alkalmazottal, azaz kompatibilissé tehető a rendszerrel. A VÉDA rendszer bővítésére, új mérőpontok kialakítására azonban az ORFK adhat engedélyt. Az ORFK részéről elhangzott, hogy az általuk működtetett VÉDA rendszer csak meghatározott számú kamera fogadására alkalmas, részükről technikailag nincs akadálya a telepítendő kamerák rendszerbe történő bekötésének, de meg kell vizsgálniuk, hogy mekkora szabad kapacitással rendelkeznek, hány darab kamerát tudnak még integrálni a rendszerbe. A konkrét folyamat azonban csak akkor indulhat meg, ha az érintett kamera tesztelése sikeresen lezajlott, mely alapján az ORFK kiadja az integrációra vonatkozó engedélyt. A kamera lehetséges helyszíneként a Ceglédi Rendőrkapitányság javaslatára a Kossuth Ferenc utca – Múzeum utca kereszteződése került kijelölésre. Az előzetes költségbecslés alapján a 2 db kamera telepítésének költsége megközelítőleg br. 5.200.000 Ft. Ezenkívül szükséges a kamera elektromos betáplálásának kialakítása is. Amennyiben a kamera teszt üzemmódja sikeresen zárul, történhet meg a terveztetés, az engedélyeztetés, majd a kivitelezés, továbbá előzetesen az ORFK-val való együttműködési megállapodás megkötésére is szükség van. A kamerák üzemeltetése azok megépülése után a rendőrség feladata lesz. A testület most elvi hozzájárulását adja ahhoz, hogy Cegléd, Kossuth Ferenc utcában fix telepítésű hitelesíthető sebességmérő egységgel rendelkező, – jelenleg még teszt üzemmódban működő – SpeedCam kamerák kerüljenek kihelyezésre. Kiegészítésként a képviselők szavaztak arról is, hogy több felmerült utcában, illetékesek bevonásával vizsgálják meg a sebességkorlátozás lehetőségét. De szó esett az intézkedések mellett a prevenció szükségességéről is a közlekedési morál tekintetében.
A testület szeptemberi ülésén értékesítésére jelölte ki az Újvárosi temetővel szemben található 4500 illetve 835 négyzetméteres ingatlant. A határidőig érkezett is érvényes pályázat. A testület viszont most visszavonta a korábbi pályázatot, hiszen képviselői kezdeményezésre telek újraosztás után, a város számára megmaradó parkolósáv leválasztása után kívánják értékesíteni.

Elvi döntés született arról is, hogy a testület felkérje Földi László országgyűlési képviselőt, hogy tegyen törvénymódosító javaslatot az állategészségügy önkormányzati kézbe kerülésével, a sertéstrágyabűz megszüntetésének elősegítésére.
Az ülésen dr. Diósgyőri Gitta címzetes főjegyző tájékoztatta a jelenlevőket a korábbi közlekedést érintő népszavazási kezdeményezés visszavonásáról.
A Képviselő-testület ülése úgynevezett lakossági félórával indult: a közmeghallgatáshoz hasonlóan a város lakosai tehették fel itt kérdéseiket.
A Képviselő-testület döntéseiről részletesen a www.cegled.hu weboldalon tájékozódhat.

Hasonló hírek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

spot_img

Friss híreink

Ápolókat díjaztak

A Magyar Ápolók Napja kapcsán február 17-én Budapesten a...

Autót rongált és rabolt

A Nagykőrösi Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Nemzetiségi választási konferencia

Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos volt a vendége...

“Ceglédé a legbizarrabb EU-pénzes sztori”

Az országos sajtó is felkapta a hírt, miszerint Ceglédé...

Lámpákat lopnak

Márciusban még örömmel jelentette be Klément György önkormányzati képviselő,...